Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Film
ga

Wozniak és az Android, vagy mégsem

2010.11.19. 15.47
Steve Wozniak, az Apple társalapítója egy a holland De Telegraaf adott interjúban egyebek mellett kifejtette a véleményét az operációs rendszerek jelenlegi harcának állásáról. Az interjú azon részénél, amikor a Google Android nevű operációs rendszerére terelődött a szó, Wozniak egy meglehetősen pozitív jövőképet vázolt fel a kis robotos logóval ellátott, manapság szinte divat-Linuxszá vált mobil rendszer előtt. Leszögezte, hogy ugyan minőség tekintetében az iPhone vezet, viszont az Android esetében nagyobbak is lehetnek a lehetőségek. Itt volt egy olyan kijelentés, amiről nem tudni, hogy elhangzott-e, ugyanis később Wozniak jelezte, hogy rosszul idézték őt az interjúban, de szerinte a Google az Androiddal nagyobb sikert fog aratni, mint a Microsoft a Windows-szal. A Nokiát is megemlítette ugyan, viszont neki is ugyanaz a véleménye, mint bárki másnak, miszerint a cégnek sürgősen elő kell állnia valami újdonsággal a fiatalok számára, ugyanis a versenytársak lassan már köröket vernek rá szolgáltatásban.

A teljes cikk itt olvasható.