16 839
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
Kattints ide  ➜

2010‑ben minden második magyar Windows vírusos volt

Makay József2011.07.18. 00.27
A magyar számítógép-felhasználók több mint 97%-a használ valamilyen Windows-verziót, ami azt is jelenti, hogy az 1%-nyi Linux felhasználó kivételével az országban mindenkit érintenek a vírustámadások veszélyei. Ezzel valószínűleg a legtöbb felhasználó tisztában is van, mégis siralmas statisztika készült a 2010-es helyzetről.

Ugyan az Eurostat által készített statisztika még februárban került közzétételre, mégis aktuális mindaddig, míg nem változik a felhasználók hozzáállása. A PDF szerint a magyar felhasználók által használt számítógépek 46%-án, azaz közel felén volt vírus 2010-ben. Európában a negyedik legrosszabbak vagyunk számítógép-védelem terén. Ezt többnyire az elhanyagolt/hiányzó vírusirtókra és a Microsoft Windows biztonságának gyengeségére fogható, ugyanis az emberek hajlamosak mindenféle kétes eredetű forrásból minden tartalmat letölteni és megnyitni az interneten, aminek normális védelem híján a személyes adatok és maguk az operációs rendszerek isszák meg a levét.

Éppen ezért kicsit jobban oda kell figyelnünk a rendszerünk és az adataink biztonságára, ugyanis nem lenne szerencsés például a privát "családi" fotóinkat látni az interneten, mert hanyagságunknak köszönhetően egy erre specializált vírus kiszivárogtatta ezeket a biztonságban vélt fotókat.

Az első lépés, hogy eldöntjük, hogyan tovább: A már meglévő Windows operációs rendszerünk biztonságán próbálunk valamelyest javítani vírusirtó-tűzfal kombinációval, vagy esetleg egy másik, szabadon letölthető Linux operációs rendszerrel folytatjuk pályafutásunkat, amin jóformán egyáltalán nincsenek vírusok és modern kezelőfelületükkel megállják a helyüket a mindennapokban.

Ha ragaszkodunk az eddigiekben használt Windowsunkhoz, akkor vagy vásárolunk valamilyen fizetős vírusvédelmi megoldást (Nod32, Kaspersky Antivirus, Norton Antivirus), vagy választunk egy hatékonyságban közel azonos ingyenes antivírust (MS Security Essentials, avast!, Avira AntiVir, AVG Free, Comodo). Az általunk példaként említett vírusvédelmi megoldások a legjobbak között vannak, szóval jóformán bármelyiket érdemes választani. Sajnos 100%-os védelmet egyetlen vírusirtó szoftver sem képes nyújtani, de rendszeres frissítéssel lecsökkenthetjük a számítógépünket fenyegető veszély mértékét.

A másik lehetőség, hogy lecseréljük az eddigiekben használt Windows operációs rendszerünket egy ingyenesen letölthető Linux disztribúcióra, amin szinte egyáltalán nincsenek vírusok (közel egy évtizedes Linuxos pályafutásom alatt egyetlen vírussal sem találkoztam - a szerk.). A közhiedelemmel ellentétben nagyon modern - sőt, sok területen a Windowsnál is modernebb - operációs rendszerek (Ubuntu, openSUSE, Linux Mint, stb.), amik kivételes jó stabilitással és szolgáltatásokkal rendelkeznek ahhoz, hogy nyugodtan lecseréljük rájuk a vírusok által szétrágott Windowsunkat.

A cikk közérdekű információkat tartalmaz, oszd meg másokkal is!
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Amazon Go ‑ Csak kisétálsz a boltból, fizetés nélkül
Megérkezett az Android 7.0 Nougat a Huawei P9‑re és a Huawei Mate 8‑ra
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
A dohányzás sejtmutációs hatásai
Felkapott témák
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Sokan fognak kiakadni a Samsung Galaxy S8-ra
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Állásajánlatok
IT Compliance and web developer [ST-UCWD01]
Mérnök-projektmenedzser 62682
Business System Analyst Szeged
Solution Project Manager - Connectivity Services Telekom IT TSI Budapest
Manuális szoftver teszt mérnök
C# Developer Performance Analyst - WinCC Monitoring
Head of Ecommerce and Customer Experience- Office Shoes