Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Az Anonymous 8GiB rendőrségi adatot szerzett meg

2011.07.26. 21.31
Már lassan megszokottá válik, hogy néhány naponta új Anonymous támadásról számolunk be. Ezúttal sincs másképp, az híres crackercsapat ígéretéhez híven folytatta küldetését és újabb célpontjaként az olasz rendőrséget szemelte ki, aminek végeredménye a már szintén szokásos több gigányi megszerzett bizalmas információ.

A dokumentumok (8 GiB) többek között olyan információkat is tartalmaztak, amik a csoport európai, valamint amerikai tagjainak letartóztatásaival és az ellenük folytatott harccal kapcsolatosak. Az anonymous-ok olasz blogjukon jelentették be az Operation Italy névre keresztelt a kritikus olasz infrastruktúrák védelméért is felelős, 2008-ban felállított olasz kiberrendőrség, a CNAIPIC ellen elkövetett támadást. A dokumentumokat állítólag belső forrás segítségével szerezték meg, így ebben az esetben nem beszélhetünk technológiai megvalósításról. Arról viszont igen, hogy a megszerzett információk között olyan visszaélésekről is szó van, ami a rendőrség törvénytelen és erkölcsileg megkérdőjelezhető módszereiről számol be a crackerek ellen folytatott nyomozás során.

A rendőrség nyomoz a nyilvánosságra hozott dokumentumok után és feltételezhető, hogy jelenesetben már nemzetbiztonságot fenyegető következményei is lehetnek a publikálásnak, aminek elkerülésére a múltkori NATO-s incidens kapcsán a csoport komolyan odafigyelt.

Zuckerberg Tindert csinál a Facebook Messengerből
Felfújható 3D nyomtatáson dolgozik az MIT
Így néz ki Elon Musk űrruhája
Mégsem történt baki az iPhone X bemutatóján?
Felkapott témák
Figyelem! Feltörték a CCleaner weboldalát, és vírussal fertőzték meg a szoftvert
A legnagyobb torrentoldal kriptopénzt bányásztat a látogatók gépével
Linuxosok figyelem! Megérkezett a GNOME 3.26 asztali környezet
BlueBorne – Az okos cuccaink többsége súlyos sebezhetőségben érintett
Mégsem történt baki az iPhone X bemutatóján?
HOMTOM S8 akciós okostelefon
Állásajánlatok
IT fejlesztési menedzser
Karbantartás vezető Referenciaszám: PJ5927
Szoftvertesztelő
Support munkatárs német/angol/olasz nyelvtudással
Marketing asszisztens
Account Manager /Projekttanácsadó
Dutch Speaking Service Support Agent - full time/part time [ST-UDSSA01]