16 845
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
Kattints ide  ➜

Eltűntek a SiS grafikus chipek

2011.08.25. 20.50
A SiS, ami a grafikus vezérlők piacán nem jellemző, nagyon kitartó volt, de úgy néz ki, hogy közel egy évtizednyi szenvedés után szép lassan kivonul a grafikus vezérlők piacáról.

Az utolsónak megjelent IGP-jük a SiS Mirage 3 Graphics volt, amely 2006ban debütált. Az elmúlt közel 5 évben azonban semmiféle termékfrissítést nem hajtottak végre a DirectX9-et támogató termékükön, még az OpenGL meghajtójuk sem támogatta a shadereket megfelelően, pedig a legfrissebb meghajtójuk 2011-es dátumú. A Mirage3 az évek során véglegesen elavult, ezt nem csak a technológiai hátrányának köszönheti, hanem annak is, hogy a SiS nem fordított elég figyelmet a megfelelő minőségű driverekre, és a teljesítmény terén sem próbáltak változtatni a problémákon.

A SiS honlapja szerint multimédiás televíziókba szánnak egy SoC-ot, amely most a legújabb termékük, ám órajele még a 600 mhz-t sem éri el, grafikus processzoruk pedig mindösszesen az OpenGL ES 1.1-et támogatja.

Mint ismert, a SiSből korábban levált XGI grafikus technológiáit az ATi vásárolta fel, az XGI-t pedig visszaolvasztotta magába a SiS. Az XGI utolsó terméke egy multimédiás eszközökbe szánt gyorsító lett volna, azonban a hardver még a HD videók lejátszásával sem boldogult el megfelelő minőségben. Az XGI leglényegesebb technológiái épp a 3d gyorsításhoz kapcsolódóak voltak - az XGI drivereinek minősége sokkal jobb minőségű volt, mint a SiS által nyújtott, azonban a felvásárlással együtt valószínűleg ezek is az ATi (AMD) kezébe kerültek már.

A másik hibás döntés pedig, amit a SiS hozott, az a beágyazott rendszerekre tervezett 586 alapú SoC rendszerének eladása volt, amelyet most a DPM birtokol. A DPM az évek során megfelelő platformot húzott fel a SiStől megvásárolt technológiákra, az 1 ghz-en üzemelő SoC számos elemmel működő eszközben teljesít szolgálatot. A SoC processzort, chipsetet, usb vezérlőt, 3d gyorsítót és lemezvezérlőt is tartalmaz. A SiS nem volt képes felismerni a platformosodás fontosságát, ezt a terméket nem szabadott volna eladni - úgy néz ki, a lépések a SiS-re nézve végzetesek lesznek.

A SiS eltűnésével a GPU ipar 4 szereplőssé olvad (Intel, AMD, nVidia, S3), azonban az S3 Graphics hosszútávú sorsa is kérdéses, a vállalatot hónapokkal ezelőtt kivásárolta a VIA-ból egy mobiliparban érdekelt vállalat.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)