Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Megaupload leáll = Anonymous támad

2012.01.21. 12.06
A minap az amerikai hatóságok egy több országra kiterjedő akció keretein belül leállították a világ legnagyobb fájlcserélő oldalának szervereit, a tulajdonosokat pedig letartóztatták.

Egyes statisztikák szerint a Megaupload a világ internetforgalmának közel 4 százalékáért volt felelős, köszönhetően a befektetett hatalmas erőforrásoknak és működési mechanizmusnak. Az oldalon ugyanis bárki megoszthatott tartalmakat jogi ellenőrzés nélkül, teljesen névtelenül. A hatalmas felhasználói bázisból, a prémium fiókok árusításából, a feltöltőknek fizetett jutalékokból és a hirdetésekből az oldal tulajdonosai akkora vagyont halmoztak fel, amit a hatóságok már nem hagyhattak büntetlenül. A letartóztatottak között három német, egy-egy holland, szlovák, hongkongi, új-zélandi, és észt állampolgár is megtalálható, köztük programozókkal és designerekkel.



A Megaupload bezárására a híres-hírhedt hackercsoport, az Anonymous is reagált és szerény akcióba kezdett, amiben túlterheléses támadásaikkal több órára elérhetetlenné tették a RIAA és az MPAA (a nagy zene- illetve filmkiadók szövetségei), az amerikai igazságügyi minisztérium, az FBI, az amerikai és francia szerzői jogvédői hivatal, és több nagy zenekiadó, így az EMI és a Universal Music oldalait is.

„Új korszak kezdődik. Az Anonymous többé nem játszik szépen" - üzente az Anonymous, majd bevetették a LOIC szoftvert, amivel annyi számítógépet utasítottak a megtámadni kívánt oldalak elérésére, hogy 15 percen belül az első célpont már fel is adta a küzdelmet. A csoport egy vírusos weboldalt is közzétett, ami egy böngésző-sérülékenységen keresztül átveszi az irányítást a látogató, jobban mondva csatlakozó gépe felett és a rendelkezésre álló sávszélességet a célpontra irányítja. A vírusos linket Twitteren, YouTube-kommentekben és az Anonymoushoz köthető csatornákon terjesztették.

Anon továbbá közzétette egy sor szórakoztatóipari cégvezető személyes adatait, majd az orosz RT hírügynökségen keresztül azt üzenték, hogy az OpMegaupload hadművelet csak a kezdet volt és innentől jóformán minden cég és szervezet potenciális célpontnak számít, aminek köze van a zene-, és filmkiadáshoz, vagy az amerikai szövetségi kormányhoz.

Így néz ki Elon Musk űrruhája
A kormány nagyobb hangsúlyt fektet a kiberbiztonságra
Google Tez – A hanggal működő mobilfizetési app
Linuxosok figyelem! Megérkezett a GNOME 3.26 asztali környezet
Felkapott témák
Figyelem! Feltörték a CCleaner weboldalát, és vírussal fertőzték meg a szoftvert
A legnagyobb torrentoldal kriptopénzt bányásztat a látogatók gépével
Mégsem történt baki az iPhone X bemutatóján?
17 éves Windows-hiba rejtheti el a kártevőket az antivírusok elől
Nem működik a Facebook Messenger az iOS 11-en – Itt a megoldás!
Rémálom tartalmat tervezni az iPhone X-re
Állásajánlatok
Értékesítési szakértő
Projekt vezető
Sharepoint Developer TESK-6809-17
SAP Test Coordinator TESK-6792-17
KREATÍV MUNKATÁRS
Installation and support manager
Eladó részmunkaidő