Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Már a Nokiának sem jön be a Windows Phone 7

2012.03.11. 09.13
Hiába várt sokat Stephen Elop, a Nokia exMicrosoftos vezetője a Windows Phone 7-től, az Egyesült Államok Értékpapír és Tőzsdei Felügyeletének (SEC) benyújtott 2011-es pénzügyi jelentés alapján eddig csúfos bukásnak minősült a Microsofttal folytatott együttműködés.

A 2010-es 2,74 milliárd dolláros profittal szemben 2011-ben ugyanis már 1,4 milliárd dolláros működési veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni a Nokia Lumiákkal való nagy visszatérés után. A cég indoka nem más, mint a Microsoft Windows Phone 7 és az azt körülölelő problémák.

A jelentésben amúgy megtalálható egy 250 millió dolláros támogatás is, amit a Microsoft a Windows Phone 7 platform preferálása érdekében fizetett a Nokiának, ezzel lényegében ügyfelet vásárolva magának a finn telefongyártó személyében. Ettől függetlenül a Nokia úgy gondolja, hogy bukásának egyebek mellett, de jelentős többségben a Microsoft rendszere az oka.

Gyengének nevezték a rendmondi cég keresőmegoldását, a Binget, ami nem képes sem időzíteni, sem pedig lokalizálni a szolgáltatásokat, csupán a bolygó egyes területein, így lényegében például az egész európai piac komoly problémákkal szembesül a rendszer használatával.

A dokumentumból az is kiderült, hogy már a Nokia is tisztában van a Windows Phone 7 komoly hardverigényének korlátaival, aminek hatására nem tudnak olyan alsó és középkategóriás telefonokkal előrukkolni, amiken például az Android már kényelmesen elfut és amivel igazán versenybe szállhatnának a rivális gyártókkal.

A cég harmadik meglehetősen komoly indoka az, hogy a Windows Phone 7 fejlesztése annyira lassú, hogy arra nem tudnak komolyan építkezni, így míg a többi gyártó folyamatosan tolja kifelé a változatosnál változatosabb hardverkoncepciójú készülékeit Androiddal, vagy az Apple esetében iOS-szel, addig ők kénytelenek stagnálni.

"A Windows Phone-nal közös stratégiánk erodálhatja a márkánk értékét azokon a piacokon, ahol tradicionálisan erősek vagyunk, és egyúttal nem tudjuk a Nokia nevet ismerté tenni ott, ahol gyengék vagyunk. Például az összefogásunk a Microsoft branddel nem segíti elő az Egyesült Államokban való terjeszkedésünke."

"A Microsoft nem tudja olyan gyorsan biztosítani a szoftver innovációt és funkciókat, mint amilyen gyorsan azok kellenének."

"Azzal, hogy a Windows Phone-t neveztük meg elsődleges okostelefon platformunknak, lemondtunk olyan más versenyképes alternatívákról, amelyekkel gyorsabban és hatékonyabban tudtunk volna megjelenni az okostelefon piacon. Ha a Microsofttal való együttműködés előnyei nem materializálódnak úgy, ahogy azt gondoltuk, lehet hogy már nem lesz számunkra azonnal elérhető más versenyképes alternatíva."

"Mobil eszközöket gyártunk, de jelenleg nem rendelkezünk kiegészítő termékekkel, mint táblák, számítógépek, vagy más netre kapcsolt eszközök. A Windows Phone elsősége miatt a Nokia nem tud csábító alternatívát kínálni azoknak, akik egy gyártótól érkező mobil eszközöket keresnek ugyanazon, vagy azzal kompatibilis platformmal felszerelve, hogy így biztosítsák az egyszerű felhasználást és az eszközök közötti integrációt."

Forrás: PCWorld

Figyelem! Feltörték a CCleaner weboldalát, és vírussal fertőzték meg a szoftvert
Itt a Xiaomi Mi Notebook Pro
Meglepően olcsó lett a Xiaomi Mi MIX 2
Zuckerberg Tindert csinál a Facebook Messengerből
Felkapott témák
Figyelem! Feltörték a CCleaner weboldalát, és vírussal fertőzték meg a szoftvert
A legnagyobb torrentoldal kriptopénzt bányásztat a látogatók gépével
Linuxosok figyelem! Megérkezett a GNOME 3.26 asztali környezet
BlueBorne – Az okos cuccaink többsége súlyos sebezhetőségben érintett
Mégsem történt baki az iPhone X bemutatóján?
HOMTOM S8 akciós okostelefon
Állásajánlatok
Informatikus Referenciaszám: PJ5521
Junior Managers Program- Mérnöki terület Miskolc
Digital Project Engineer
Projekt koordinátor
.NET Szoftverfejlesztő
Minőségirányítási mérnök előszériagyártás területre
Lotus notes szoftverfejlesztő