16 690
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 690
Kattints ide  ➜

Facebook Phone a következő lépés

Makay József2012.05.28. 19.01
Még meg sem száradt a tinta a múltkori cikkünkön, miszerint a jelenpillanatban legnépszerűbb közösségi oldalnak számító Facebook saját böngészőt vásárol, máris itt egy újabb döbbenetes hír a portállal kapcsolatban.

A New York Times egyik bloggere szerint ugyanis Zuckerbergék következő lépése nem más, minthogy saját okostelefonnal álljanak elő. A pletykának ráadásul alapja is van, ugyanis a Facebook nemrég több olyan Apple dolgozót is szerződtetett, akik korábban az iPhone fejlesztésén dolgoztak. Az oldal szerint a közösségi portálnak nyomós oka van saját telefon fejlesztésére, a Facebook ugyanis a Google-höz hasonlóan komolyan érdekelt a hirdetések megjelenítésében, ami telefonon kiváló lehetőség lenne. A probléma viszont az, hogy jelenpillanatban ezen a területen a Google számít abszolút vezetőnek.

A Facebooknak amúgy már nem ez lenne az első telefonos próbálkozása, azonban korábban minden terv a kukában végezte, köszönhetően a szakembergárda hiányának. Most viszont újabb lehetőség adódik, amivel talán befuthatnak. Legfeljebb felvásárolnak egy már létező telefongyártót, mint ahogyan azt a Google is tette a Motorola esetében.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Ezek a Huawei‑készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Így készültek az új Star Wars űrlényei
Feltörték az Apple Aktiválási zár funkcióját
Akksiproblémák mutatkoznak néhány MacBook Pro notebooknál
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
A Firefox 0-day sebezhetőségével leplezik le a Tor-felhasználókat
Állásajánlatok
ICT Architekt PJ-7287
IT tanácsadó – Adózási Szolgáltatások területen
Méréstechnikai szakember
Architect Senior Budapest
Üzleti intelligencia munkatárs Budaörs
Vizsgáló mérnök
Senior JavaScript Developer