16 845
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
Kattints ide  ➜

A Nokia sem bízik a Windows Phone sikerében

Makay József2012.07.05. 09.41
Bár az informatikai szakma közel azonos véleményen van a Nokia-Microsoft házasságról és a Nokia esetleges felvásárlásáról, nagyon úgy néz ki, hogy rengeteg dologról nem tudunk.

A napokban ugyanis a Nokia elnöke, Risto Silasmaa egy finn tévécsatornának adott interjúban olyan dolgokra utalt, amiből kizárólag csak az hámozható ki, hogy a cég mégsem köti olyan szorosra a szálakat a Microsofttal. Az elnök szerint a Nokia számításba vette a Windows Phone 8 esetleges sikertelenségét is és fel vannak készülve a helyzet megoldására egy B-tervvel.

Bár a témával kapcsolatban jóformán ennyi információt kaptunk, a szakértők szerint ezzel arra próbált utalni, hogy a Nokia helyzete közel sem függ olyan mértékben a Microsofttól, mint azt eddig gondoltuk és nyitottak más megoldásokra is.

Tekintettel arra, hogy a cég már korábban leállította a Symbian fejlesztését - erről amúgy Silasmaa is úgy vélekedik, hogy jó döntés volt - nincs saját Nokiás operációs rendszer, amit B-tervként szerepeltethetne, a MeeGo mögött pedig még közel sincs akkora infrastruktúra, hogy azzal érdemes legyen számolni. Ebből kifolyólag akármilyen külsős operációs rendszert választanak, valószínűleg olyan problémákkal fognak küszködni, mint amilyenekkel most a Windows Phone és annak népszerűtlensége esetében. Egyetlen kivételnek az elképesztő népszerűségnek örvendő Linux alapú mobil operációs rendszer, az Android számít. Az Android használatával viszont fel kellene adniuk azon törekvéseiket, miszerint az operációs rendszerrel különböztetnék meg magukat a rivális cégektől.

A Windows Phone-nak, mint Nokia-platformnak amúgy a közelmúltban megejtett bejelentés sem kedvez, amiből kiderül, hogy a hamarosan megjelenő 8-as verzió egyetlen jelenleg forgalomban lévő telefonra sem lesz elérhető.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)