19 105
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
https://lh6.googleusercontent.com/-jWxj36Gm5xA/UR5244GlbLI/AAAAAAAADHQ/XfAUaTnKXMU/s800/win7default.jpg

Sebezhetővé válnak az alap Windows 7 telepítések

Április 9-én megszűnik a 2009-ben megjelent és egyben a világ legnépszerűbb operációs rendszerének számító Windows 7 frissítési támogatása, így onnantól a Microsoft már nem ad ki biztonsági javításokat az alaprendszerhez.

Ez természetesen a frissítetlen Windows 7 telepítésekre igaz, ugyanis a gyakorlat az, hogy az adott rendszer megjelenését követő nagyobb frissítés után még két évig kap javításokat. Így tehát mindenképpen érdemes feltelepíteni az első és egyben egyetlen Service Packot, a Microsoft Windows 7 SP1-et, bár akinek be van kapcsolva az Automatikus Frissítés opció, azoknak már települtek az szervizcsomag által biztosított frissítések, így nem igényelt annak letöltése.

Komolyabb problémákkal szembesülhetnek vállalati környezetben azok a rendszergazdák, akik nem végezték el a migrációs teszteket, hogy még időben kiderülhessenek az esetleges szoftveres inkompatibilitási problémák. Így ők most igyekezhetnek, ugyanis könnyen egy olyan rendszer maradhat a nyakukon, ami áprilistól különösen ki lesz téve az esetleges támadásoknak, mivel hiába bukkan fel majd egy újabb sebezhetőség, a Microsoft azt már nem fogja javítani. Tehát az alap Windows 7 telepítések inkább hasonlítanak majd egy darab ementáli sajthoz, mint egy naprakész operációs rendszerhez.

A Windows 7 mainstream támogatása egyébként 2015. január 13-ig él. Ezen időszak alatt a rendszer egyaránt kaphat frissítéseket, hibajavításokat, de még új szolgáltatásokat is. Egyes vélemények szerint ugyanakkor már nem nagyon várhatóak új Service Packok a kérdéses Windows verzióhoz, ugyanis a javítások telepítését a vállalat már jelenpillanatban is az Automatikus Frissítéseken keresztül javasolja.

10,5 hüvelykes iPad Pro érkezik
Így lopják ki a telefont az ember kezéből Budapesten
Itt a Justice League első előzetese
Acunetix Jenkins Plugin – Biztonságos szoftverfejlesztés
Felkapott témák
Huawei P10 okostelefon teszt – Fontolva haladó
Az Apple megszünteti az iPhone 5, az iPhone 5c és az iPad 4 készülékek támogatását
Az internet reagált a Samsung Galaxy S8-ra
Exkluzív információk a Samsung Galaxy S8-ról
Áprilistól kapható a Tesla napelemes cserepe
Újabb adathalász kártevőket találtak a Google Play áruházban
Állásajánlatok
CAD mérnök ID: 60010BR
Tervező 66281
Hardverfejlesztő mérnök Trainee
Gépészmérnök Trainee
Reporting Specialist munkatárs
Villamos fejlesztőmérnök
Szerszámtechnológus