16 839
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 839
Kattints ide  ➜

Rekordot döntött a világ legerősebb számí­tógépe

Makay József2008.06.09. 13.30
Hamarabb sikerült megépí­teni a világ első petaflops teljesí­tményű szuperszámí­tógépet, mint azt tervezték és mint ahogy várni lehetett. A lélektani határt a világon elsőként az IBM által az amerikai energiaügyi minisztérium Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriumának épí­tett Roadrunner rendszer lépte túl, amely – amint a New York Times í­rja – 1026 billió (1,026 billiárd) művelet végrehajtására képes másodpercenként a tudományos számí­tásokat szimuláló Linpack benchmarkban.



A Roadrunner – mely a nevét Ú-Mexikó állam „hivatalos” madaráról, az amerikai gyalogkakukkról kapta – egy sajátos hibrid rendszer, amelyet javarészt kereskedelemben is kapható hardverekből épí­tettek fel: alapját a két Opteron processzort támogató BladeCenter LS21, valamint a Cell (PowerXCell 8i) chipekre épülő BladeCenter QS22 szerverek alkotják. Az AMD chipjeből 6480, a Cellből 12 960 dolgozik monstre masinában – ez összesen 116 640 processzormagot jelent. A közel 3 megawattot fogyasztó Roadrunneren Red Hat Enterprise Linux operációs rendszer fut.

A következő cél az exaflopos határ elérése lesz, azaz egy olyan rendszer megalkotása, amely egytrillió művelettel birkózik meg másodpercenként.

Teljes cikk itt olvasható.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Négy nagyváros már aláírta a dízel autók halálos ítéletét
Akksiproblémák mutatkoznak néhány MacBook Pro notebooknál
Elindult a Google Mikulás weboldala
Sokat fejlődik az új frissítéssel a Google Duo
Felkapott témák
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
Állásajánlatok
SQA vezető
ERP Site Testing Specialist
Villamos tervező mérnök
Game Designer
Gyártáselőkészítő mérnök TESK-6564-16
Karbantartási koordinátor
Mérnök gyakornok