Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Még az idén kapható lesz Magyarországon az iPhone 3G

2008.06.10. 09.40
Az Apple Worldwide Developers Conference rendezvényen Steve Jobs elnök-vezérigazgató a várakozásoknak megfelelően bejelentette az iPhone 3G változatát, amely még az idén hivatalosan kapható lesz Magyarországon is, mégpedig a T-Mobile kí­nálatában.

Az ú iPhone az előd kedvelt tulajdonságait viszi tovább, megmarad a 320x480 pixel felbontású 3,5" érintőképernyő és az iPod-funkcionalitás, az internetet azonban az ú verzió Wi-Fi mellett 3G hálózatokon is elérheti. A villámgyors netezésnek az akkumulátoros üzemidő sem állhat az útjába, a vállalat 300 órás készenléti időt, 5-6 órás folyamatos webböngészést, 7 óra filmlejátszást és 24 óra folyamatos zenelhallgatást í­gér.



Az iPhone 3G július 11-én kerül boltokba a legnagyobb piacokon, de az év végéig összesen 70 országban lesz elérhető, közük Magyarországon is. Az alapváltozat 8 gigabájt memóriával mindössze 199 dollárért lesz kapható, vagyis fele annyiba kerül majd, mint a tavaly piacra dobott első iPhone ugyanekkora tárral. A 16 gigabájtos verzióért 299 dollárt kér az Apple, a magasabb árért nem csak több memóriát kap a vevő, hanem válaszhat is fekete és fehér kivitel közül -- a 8 gigabájtos kivitel csak fekete szí­nben lesz elérhető. íšgy hí­rlik, itthon az olcsóbb verzió bruttó 52 ezer, a drágább 78 ezer forintba kerül majd.

A teljes cikk itt olvasható.

Meglepően olcsó lett a Xiaomi Mi MIX 2
A Google megvette a HTC‑t, de csak egy kicsit
Az Apple iOS sebezhetősége semmi a macOS‑éhez képest
A legnagyobb torrentoldal kriptopénzt bányásztat a látogatók gépével
Felkapott témák
Nem működik a Facebook Messenger az iOS 11-en – Itt a megoldás!
Megérkezett a Microsoft-féle Ubuntu Linux
Rémálom tartalmat tervezni az iPhone X-re
Megjelent az Apple iOS 11!
Fenyegetésfigyelő szolgáltatást indított el a Makay.net
A Google megvette a HTC-t, de csak egy kicsit
Állásajánlatok
Dutch speaking Service Desk Agent
Lead Front-end Developer vezető fejlesztő
CRM elemző
Junior C# fejlesztő
Projekt mérnök
Mozdony fedélzeti berendezés tesztelő
PC/Notebook szervizes munkatárs