Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
https://lh5.googleusercontent.com/-dbNCxu8kfjk/UTkiWvVgz8I/AAAAAAAADlw/3mAvQLIU1yc/s800/newsfeed_games.jpg

Bemutatták a Facebook új felületét ‑ Próbáld ki Te is!

2013.03.07. 23.21
Az ígéreteknek megfelelően a mai napon - a Google+ után - a Facebook is bemutatta milyen lesz a hamarosan tömegesen is bevezetésre kerülő újratervezett kezelőfelületük. Olvasóink ráadásul azt is megtudhatják, hogy kapcsolhatják be azt.

A Facebook designereinek nem volt könnyű dolga, ugyanis a 2006-ban indított oldal kezelőfelülete csap apróbb ráncfelvarrásokat kapott az idő folyamán, az alapkoncepció nem sokat változott. Ráadásul a felhasználók ezt a toldozott-foldozott felületet nem is győzték kritizálni, így a fejlesztőknek valami igazán komolyat kellett kitalálniuk ahhoz, hogy végre megelégedéssel jelenthessék be: Igen, ez az új Facebook!

Az új elgondolás lényege, hogy a felületnek minden kijelzőméreten hasonlóságokat kell mutatnia, mindezt úgy, hogy a lehető legtöbb hasznos információt jelenítsenek meg. A problémát tetézi, hogy az átláthatóságra is komoly hangsúlyt kellett fektetniük, szóval a Facebook alap kezelőfelületi elemeit, elrendezését és az egész hírfolyamot újra kellett gondolniuk. Ennek eredményeként született meg egy kifejezetten szellős és a tartalmakra koncentráló felület, ami egyszerre mutat hasonlóságokat a Google+ elrendezésével és megoldásaival, a Pinterest látványvilágával, de még az Ubuntu Unity felületével is vonhatnánk párhuzamokat.

A korábban használt kis, címkével ellátott menüelemek (Üzenetek, Képek, Események, stb.) nagyobb ikonokat kaptak, a hozzájuk tartozó feliratcímkék pedig alapértelmezetten elrejtésre kerültek, azok csak akkor bontódnak ki, ha föléjük visszük az egeret. A megoldás a mobilkliensben használt oldalmenü kivitelezésének asztali megfelelőjeként ígérkezik. A hírfolyam mellett található jobb oldali oszlop a pletykákkal ellentétben nem került eltávolításra. Annak tetején ugyanakkor olyan szűrőlehetőség került elhelyezésre, amivel a hírfolyam által mutatott tartalmakat korlátozhatjuk például csak a képekre, a zenékre, de még a játékokra is.

Az új design természetesen még nem aktív, ugyanakkor már lehetőségünk van feliratkozni rá, hogy minél hamarabb kipróbálhassuk az új fejlesztéseket. Ehhez nincs más dolgunk, mint ellátogatni a https://www.facebook.com/about/newsfeed webcímre, legörgetni az oldal aljára és rákattintani a "Try the new look" feliratú gombra. Hogy pontosan mikor kerül aktiválásra, arról nincsenek információink.


A szerző véleménye



Tekintettel arra, hogy az újságírás és a fejlesztés mellett tech-designnal is foglalkozom, van egy kis rálátásom ezekre a designversenyekre, amik manapság a weboldalak között folyik. Persze itt legyinthetnénk, hogy a megjelenés csak másodlagos, első a tartalom, de a tapasztalataim közel sem ezt mutatják. Mivel az ember elsősorban vizuális, az általunk biztosított szolgáltatás és/vagy tartalom kitűnő minőségére kizárólag a megjelenéssel hívhatjuk fel a figyelmet. Ezzel a nagyok is - Facebook, Google, Apple, Microsoft - is tisztában vannak, nem hiába igyekeznek időről időre még egyedibb megoldásokkal előrukkolni.

Az, hogy a Google+ a reggel folyamán mindenféle előzetes bejelentés nélkül bevezetett egy ráncfelvarrást még közel sem elég a csodához. Azok az újítások kellettek, de inkább csak megtartják a jelenlegi felhasználóbázist, mintsem milliókat vonzanak át a Facebookról. Mondom mindezt úgy, hogy a Google+ nagy rajongója vagyok és az Androbit teljesítménye is sokkal jobb ott, mint a Facebookon. Persze ez még nem jelenti azt, hogy kijelenteném a Google+ alulmaradását a Facebookkal szemben. A két oldal tartalmilag össze sem hasonlítható. Aki jól érzi magát Facebookon, annak a Google+ idegen lesz, aki pedig az utóbbit részesíti előnyben, számára a Facebook az univerzum legjobb dizájnjával is olyan közösséget fog képviselni, amihez sokkal kevésbé szeretne tartozni.

A lényeg: A Facebook eddigi megjelenése olyannyira közelített a vállalhatatlanhoz, hogy a fejlesztőknek mindenképpen lépniük kellett egy új, minőségi irányba. A csevegő oldalsáv ugrált ide-oda, a gombok olyan aprók voltak, hogy egy Retina kijelzőn mákszemnyinek tűntek, az elrendezést pedig már nem is említeném. Ha az új design tényleg olyan, mint ahogyan azt bemutatták, akkor a Facebook designerei előtt emelem kalapom. Én sem csinálhattam volna jobban.

Az Apple beszállt az Instagramba
Ilyen lenne a Surface Phone, ha nem a Microsoft tervezné
Feltörték az Apple iPhone‑ok védelmét
3 másodpercenként születik egy új kártevő
Felkapott témák
Feltörték az Apple iPhone-ok védelmét
Ilyenek lesznek az idei iPhone-ok
A mesterséges intelligencia szerint Elon Musk veszélyesebb, mint Észak-Korea
Nagyon szokatlan lesz a mobilos Google Chrome
Bing – Egy pénisz volt a Microsoft keresőjének háttérképén
Markolászható lesz a Google Pixel 2
Állásajánlatok
Eladó
Motorfejlesztő mérnök
Mobile application developer
Értékesítési és marketing asszisztens
Senior Business Systems Support Specialist
Back Office Munkatárs
Junior IT Manager