19 376
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
https://lh3.googleusercontent.com/-SIt9234mA-c/UjSBk9QCKRI/AAAAAAAALqg/VxlLDqcoSmg/s800/Handras_Blog_Header.jpg

Az XMS‑ben már biztosan nem lesz új iPhone

2013.09.14. 17.35
Horváth András (Handrás), az Apple termékeket forgalmazó XMS vezetője, valamint Tamás Gábor, a szintén Apple Premium Reseller kategóriába tartozó iSTYLE vezetője tegnap egy sajtótájékoztató keretein belül bejelentette, hogy a két budapesti üzlettel is rendelkező XMS fizikailag megszűnik létezni, üzletek pedig az iSTYLE üzletlánc tagjaihoz csatlakoznak.

Horváth András elmondta, hogy már nagyon régóta folynak a megbeszélések a két cég fúziójáról, ugyanis az mindenkinek - beleértve a vásárlókat és a két üzletet egyaránt - pozitívumokat tartogatott. Tekintettel arra, hogy az XMS lényegében ugyanazt csinálta, mint a négy üzlettel rendelkező iSTYLE, viszont kisebbnek tekinthető és anyagilag sem állt túl jól, logikus döntés volt az egyesülés, arról nem is beszélve, hogy a mostantól hat darab iSTYLE üzlet új vezetője Horváth András lesz, tehát a kecske is jól lakott és a káposzta is megmaradt.

"Mondanom sem kell, hogy rengeteg energiánk ment el mind nekem, mind TG-nek, hogy bár mindketten APR boltokat üzemeltetünk tehát ugyanazt csiáljuk, viszont mindent kétszer kell. Mit értek ez alatt? Teljesen feleslegesen van most két webshopunk, az iSTYLE is csinálta a sajátját, az XMS is úgyanígy tett. Eddig ketten voltunk két webshopra, mostantól ketten leszünk egy webshopra. Ugyanez a marketing anyagokra is igaz, eddig ketten csináltunk két féle marketing munkát, most ketten csinálunk egyfélét, és még a végtelenségik sorolhatnám, kezdve a két könyveléstől, egészen az házhozszállításig. Egy szó mint száz, sokkal hatékonyabbak leszünk, a megspórolt energiát pedig fordíthatjuk például új kiegészítők keresésére, a kollégák képzésére, a webshop jobbá tételére stb." - Horváth András


A Handrás által közzétett blogbejegyzés továbbá azt sem titkolja, hogy az XMS bizony állhatott volna sokkal jobban is anyagilag, hiszen eddig összességében negatívban álltak és inkább a hitelek fizetéséről szólt ez az egész, mintsem a várható fejlődésről. Ez persze nem is annyira meglepő annak fényében, hogy az Apple termékek ára és az átlag magyar fizetés nem éppen áll összhangban.

"Az X-Multimesiashop Kft-t, nem számoljuk fel, csak visszafizetjük az eddigi hiteleket, és végül fut majd nullásan a cég, ugyanis nincs rá szükség. Maradva az üzleti megfontolás kérdésénél, elárulom, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet, a második válság, a tranzakciós adók, a gyenge forint is közrejátszott a döntésben. Egész egyszerűen semmi értelmét nem láttam, hogy egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben szinte csak azért dolgozzunk, hogy a bankoknak fizetgessük a hitelek kamatát." - Horváth András

A fúziónak köszönhetően tehát Budapesten lesz hat iSTYLE üzlet, amiknek kínálata tökéletes szinkronban lesz, tehát nem áll elő olyan helyzet, miszerint valami nincs az egyik boltban, ami a másikban van.

Üzletek: Árkád, Duna Pláza, Fashion Street, Mammut, Westend, Andrássy 35.

Nagy a bizonytalanság az új iPhone ujjlenyomat‑olvasója körül
Karmen – Már bárki készíthet saját zsarolóvírust
300 dollárba kerül egy Samsung Galaxy S8 legyártása
FaceApp – Az egész internet ezzel szórakozik
Felkapott témák
Így fog kinézni az iPhone X
Százmilliókat keresett egy tizenéves hacker
Ezek most a legjobb antivírusok Androidra
Xiaomi Mi MIX 2 – Itt a jövő okostelefonja
Több ezren váltanának GNOME helyett KDE-re az Ubuntuban
300 dollárba kerül egy Samsung Galaxy S8 legyártása
Állásajánlatok
C# fejlesztő orvostechnológiai terület
Scrum Master - Cloud & BigData Miskolc
PHP fejlesztő
System Solution Architect JO-1611-343537
Software Project Manager
Programozó
Alkatrészfelelős mérnök - Öntött alkatrészek