19 347
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Korábban valószí­nűleg kartellezett az ATI és az NVIDIA

2008.07.21. 14.02
Bár a többi iparághoz képest gyors fejlesztési ütem azt a benyomást alakí­thatta ki az IT-iparról, hogy szorongató verseny uralja, az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DoJ, Department of Justice) valójában hosszú ideje folyamatosan nyomoz több területen is -- köztük az AMD és az NVIDIA ellen a grafikus chipek piacán. A büntetőjogi ügy mellett polgári peres szálak is futnak, és nemrég egy levél is felszí­nre került, melyet a két cég felsővezetői váltottak.

A DoJ 2006 végén küldte meg idézéseit az AMD-nek és az NVIDA-nak a grafikus chipek és kártyák folytatott trösztellenes vizsgálata kapcsán. A minisztérium nem aprózta el, az NVIDIA szóvivője szerint egészen a '90-es évek végéig visszamenőleg kértek be dokumentumokat többek közt árazásokkal és értékesí­tési szerződésekkel kapcsolatban. A gyanú szerint az addigra az AMD tulajdonába került ATI és az NVIDIA korábban összejátszottak, hogy csökkentsék a versenyt a grafikus chipek piacán, elsősorban árkartellel. A bizonyí­tékgyűjtés és jogi procedúrák lassú volta miatt jellemzően csak az illegális tevékenységet évekkel követően születnek meg az í­téletek.


A hivatal nyomozása továbbra is folyamatban, egyelőre vádemelés vagy büntetőí­télet nélkül. Nagyjából egy évvel később azonban több polgári peres ügy is kibontakozott, nagy részben a DoJ vizsgálataira ráépülve -- a felperesek közt magánszemélyek és kisebb számí­tástechnikai cégek is találhatóak. A polgári vád szerint az AMD/ATI és az NVIDIA titkos találkozókon egyeztek meg arról, hogy csökkentik a versenyt a nyereségesség fokozása érdekében, aminek részeként nemcsak az árakat, hanem a termékeik piacra dobását is összehangolták, mégpedig sikerrel.

A vádat a felperesek piaci adatokra alapozzák, mégpedig a feltételezett összejátszás előtti, az összejátszás alatti, majd utáni piaci árakra és termékindí­tási időpontokra. A vádirat szerint ezen időszakok élesen elkülöní­thetőek egymástól: az ATI és az NVIDIA éles verseny folytatott a az úabb és úabb fejlesztések piacra dobásában és az árak meghatározásában, ami látványos különbségekhez vezetett. Ezek a különbségek aztán hirtelen eltűntek, állí­tják a felperesek, a termékbemutatások és árak is szinkronba kerültek -- majd a DoJ idézéseit követően ismét visszatért a piac a régi kerékvágásba.

A vád jól megalapozottnak tűnik: a feltételezett időszakban, 2003-tól 2006 végéig nem kevesebb mint tizenegy olyan alkalom volt, mikor a két vállalat azonos áron, legtöbbször néhány nap különbséggel indí­totta útjára adott szegmensbe szánt termékeit. Az ezt megelőző hat évben egyik sem volt jellemző, az árkülönbség átlagosan 117 dollárra rúgott az amerikai piacon, és fél-egyéves eltérések voltak a piaci premierekben. A összejátszás kezdete ez alapján a GeForce FX 5600 és Radeon 9600 megjelenésére tehető, és a GeForce 8800 GTX piacra kerülésével ért véget -- ennek eredményét tudjuk, az NVIDIA letarolta az asztali és professzionális piacot, és nagyjából a bőví­tőkártyás piaci volumen 66 százalékát szerezte meg, de teljesí­tményéhes területeken ez a mutató 80-90 százalék fölé is szökött.

A teljes cikk itt olvasható.

Kingsman: The Golden Circle trailer
Még idén jön a mobilprocesszoron futó Windows 10
Mozilla Firefox 53
SwiftKey tipp: Próbáld ki automatikus javítás nélkül!
Felkapott témák
Így fog kinézni az iPhone X
Ezek most a legjobb antivírusok Androidra
Xiaomi Mi MIX 2 – Itt a jövő okostelefonja
Százmilliókat keresett egy tizenéves hacker
A Samsung Galaxy S8 és az LG G6 keveréke lesz az új iPhone
Több ezren váltanának GNOME helyett KDE-re az Ubuntuban
Állásajánlatok
Security Management Specialista Budapest
Minőségbiztosítási vezető Referenciaszám: PJ5266
Software Development Engineer R&D field JGM-7628
Fixed IT Architect - 000000176871
Alkalmazásfejlesztő, alkalmazásgazda
Junior Compliance Data Analyst
Minőségbiztosítási mérnök