19 452
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N3913/BlackBerry_Google_Play_leaked_big.jpg

A BlackBerry nyilatkozott az Android‑alkalmazások futtatásáról

2013.11.12. 23.13
Néhány nappal ezelőtt mutattuk be azokat a kiszivárgott fotókat, amiken egy BlackBerry 10 okostelefon volt látható, amint éppen egy Google Play alkalmazást és annak minden szolgáltatását futtatja. Egyből elindultak az eszmefuttatások, miszerint mennyire segíthet az Android-alkalmazások futtathatósága a BlackBerry nem éppen pozitív helyzetén.

A BlackBerry jelenleg ugyanis a „futottak még” kategóriába szorult vissza néhány év alatt és elvesztette az egyetlen (üzleti) piacot, amin korábban kiemelkedően jó piaci eredményeknek örvendhetett. Éppen ezért az új generációs BlackBerry készülékek már az új, populáris trendeket követik, amivel viszont meglehetősen elkéstek és még csak nem is nagyon törik magukat, ugyanis míg a hasonló helyzetben lévő Nokia szinte ontja magából a menő kütyüket, addig a vállalat csupán egy maroknyi fejlesztéssel állt elő és várt tőlük megváltást. Ezen a helyzeten már csak tovább ront a BlackBerry operációs rendszer és a rá elérhető szoftverek helyzete, illetve kínálata is. Ugyanis az Androidhoz és az iOS-hez képest jóformán gyermekcipőben járó platformról beszélünk, ami labdába sem rúghat a piac királyai mellett.

Éppen ezért voltak olyan fontosak a kiszivárgott fotók, azok ugyanis azt bizonyították, hogy a BlackBerry képes Androidra fejlesztett alkalmazásokat futtatni, ami tulajdonképpen megsokszorozná a szoftverkínálatot. A platform ezzel már talán elindulhatna egy a jelenleginél sokkal barátságosabb jövő felé és újra csíphetne egy szeletet a piacvezető vállalatok tortájából.

„I can confirm that there is no planned support for Google Play on BlackBerry...”

A BlackBerry legfrissebb nyilatkozatából viszont kiderült, hogy egyelőre nincsenek tervben ilyen lépések, tehát bármit is láttunk azokon a fotókon, abból még jó ideig biztosan nem lesz semmi, holott a cégnek tényleg el kellene gondolkoznia egy ehhez hasonló megoldáson.

300 dollárba kerül egy Samsung Galaxy S8 legyártása
Zacskós bárányon akadt ki az internet
Százmilliókat keresett egy tizenéves hacker
Így fog kinézni az iPhone X
Felkapott témák
A Samsung Galaxy S8 Home gombja mindig máshol jelenik meg
300 dollárba kerül egy Samsung Galaxy S8 legyártása
Elon Musk bemutatta a közlekedés jövőjét
Az Apple mellett a Google is három készüléket mutat be
Már a Google Playből is telepíthetjük a Messenger Lite appot
Nem biztos, hogy a Foxconn gyártja a jubileumi iPhone-t
Állásajánlatok
Programozó mérnök
Gyártás-előkészítő mérnök / technikus
Elektronikai műszerész
Manuális tesztelő B48MT
.NET fejlesztő
Végeselem szimuláció szilárdságtani és élettartam-számító motor/karosszéria - Járműfejlesztés
Vegyész