16 891
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
Kattints ide  ➜

Novell azonosságkezelési rendszer a Magyar Telekomnál

Makay József2008.07.30. 14.47
A Novell személyazonosság- és hozzáféréskezelési megoldását vezette be a Magyar Telekom. A legnagyobb hazai távközlési szolgáltatónál a 2007-ben elindí­tott szervezeti átalakulással, a T-Com, a T-Online, a T-Mobile, a T-Systems és az Emitel összeolvadásával együtt kezdődött meg a korábbi elszigetelt jogosultságkezelési rendszerek konszolidációja.

A határidők igen szűkösek voltak, a szállí­tót 2007 szeptemberében választották ki, az éles rendszer pedig 2008. január 1-én már üzembe is állt. A feszí­tett tempó mellett nemigen volt lehetőség tesztelésre, pilot projektre és oktatásra, ráadásul nem volt B-terv sem, az év első napján az ú jogosultség- és hozzáféréskezelési rendszernek úgy kellett elindulnia, hogy kiállja a szervezeti átalakulással valamint az évkezdéssel járó rohamot.

A Magyar Telekomnál a Novell IDM rendszere több mint 10 ezer felhasználót és 300 informatikai rendszert szolgál ki, 14 ezer féle jogosultságot tartanak benne nyilván, az összes jogosultságok száma pedig meghaladja a 150 ezret. Az éles indulással a projekt még nem fejeződött be, jelenleg is folynak fejlesztések, illetve az archiktektúra konszolidációja (pl. interfészek portolása), majd ezután következik a jogosultság-adminisztráció automarizálása, amelytők a helpdesk-hí­vások csökkenését és a rendszergazdák hatékonyabb munkvégzését, végső soron pedig kézzelfogható költségmegtakarí­tást vár a Magyar Telekom.

A teljes cikk itt olvasható.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)