16 573
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 573
/ContentUploads/N4140/Microsoft_Surface_Pro_2.jpg
Kattints ide  ➜

A Windows 8 meg sem közelíti a Windows 7 eredményeit

Makay József2014.02.14. 13.08
/ContentUploads/N4140/Microsoft_Surface_Pro_2.jpgBár nem egy médium kicsit furcsa szemszögből ismertette a Windows 8 első 15 havi eredményeit, Mi nem vagyunk ennyire elfogultak az eladási adatokat nézve. Valószínűleg maga a Microsoft sem repes az örömtől, de nyilván ennek jelét sem mutathatják.

Imádják az emberek a Windows 8-at!” – Index.hu

Az indexes címbe ugyan bele tudnánk kötni, de foglalkozzunk inkább a tényekkel! A Windows 7 pályafutásának első 15 hónapjában hozzávetőlegesen 300 millió licencet értékesítettek – azért hozzávetőlegesen, mert az egy éves eredmény 240 millió volt. Ezzel szemben a Windows 8 első 15 hónapjában „csupán” 200 millió fogyott, amibe már a Windows 8.1 is beletartozik. Ennek a százmilliós különbségnek mindjárt három oka is van.

Az egyik, hogy a technológiai világ az okostelefonok és a tabletek irányába mozdult el, hiszen a legtöbb felhasználónak egyszerűen nincs szüksége teljes értékű asztali számítógépre. Mivel korábban ezen problémára nem volt megoldás, nem is tűnhetett fel a váltás.

Az sem javít sokat az eladásokon, hogy nagyon erős elődöket kell(ene) legyőznie a piacon. Míg a Windows 7 mára abszolút elsőségét (450 millió eladott licenc) csupán a Windows XP népszerűsége árnyékolta be, addig a Windows 8 esetében már két olyan előd (Windows 7 és XP) is áll előtte a népszerűségi versenyben, amit jelenleg az asztali felhasználók 77 százaléka használ.

Továbbá és egyben a legnagyobb probléma, hogy a Windows 8 az asztali operációs rendszerek Windows Vistájává vált, ugyanis az általa prezentált radikális változtatások és igényfelmérés nélküli fejlesztések egyáltalán nem nyerték el a vásárlók tetszését. Ennek eredményeként lassan másfél évvel az első kiadás után a Windows 8 még mindig csupán 10 százalékos piaci részesedést tud felmutatni, ami az utóbbi időben nemcsak stagnál, de egyes mérések szerint csökkenőben is van, többek között az Apple OS X és a Linux-alapú rendszerek (Google Chrome OS, Ubuntu, stb.) javára.

Mindenesetre kíváncsian várjuk, mire jut a Microsoft frissen megválasztott vezérigazgatója, Satya Nadella, aki egyelőre olyan elképzeléseket nyilatkoztat ki, amiknek követésével talán maga a cég is jól járhat a jövőben.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
The Mummy ‑ Tom Cruise már megint nem bír magával
Hamarosan Apple‑drónok fognak repkedni a fejünk felett
A Chrome 55 már alig ad esélyt az Adobe Flash‑nek
Ezek a különbségek az iPhone‑ és Android‑felhasználók között
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Microsoft Surface Phone - Számítógép és okostelefon egy készülékben
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Egy alkalmazás bitcoin-terminált csinál a telefonunkból
Keret nélküli kijelzővel érkezik a szétcsúsztatható ZTE Nubia
Állásajánlatok
Junior Frontend Java Developer
C/C++ fejlesztő mérnök
Tesztelő gyakornok
Functional Specialist, Business Process Automation
UI Developer
Technical developer
Szoftvertesztelő Budapest