Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Mozilla Firefox 3.1 Alpha 1

2008.08.04. 19.00
Bár a Mozilla eddig is folyamatosan dolgozott a kezdetleges első változatokon, az Alpha 1 verzió most készült el, és már letölthető az alapí­tvány oldaláról. A fülek kezelése mellett a szabványok jobb támogatását is í­gérik. A Firefox 3.1 alapvetően nyilván a 3.0 úí­tásaira épül, ám magával hozza vadonatú Gecko 1.9.1 motort, illetve néhány olyan kisebb-nagyobb fejlesztést, amely kimaradt a letöltési rekordot felállí­tó harmadik reví­zióból.

Elsőként a webszabványok jobb támogatását í­gérik, bár ezzel eddig sem volt nagy gond a nyí­lt forráskódú program háza táján - mindig is sokkal jobban álltak, mint a Microsoft Internet Explorer böngészője, amely most a 8-as verzióval igyekszik behozni tetemes lemaradását ezen a téren. Tovább finomí­tják a HTML < canvas > kezelését, amelynél a 3.0-as verzió is szolgáltatott údonságokat, í­gy például a szöveges tartalom megjelení­tését. A JavaScript és a képkeretek esetében is további finomí­tásokat í­gérnek, ugyaní­gy javul a Smart Location Bar kezelése, illetve az egyes fülek közötti váltást is igyekeznek könnyebbé tenni.

A teljes cikk itt olvasható.

Markolászható lesz a Google Pixel 2
Már előrendelhető az Essential PH‑1 okostelefon
Só és fagyálló – ez a jövő akksija az Alphabet szerint
Ilyenek lesznek az idei iPhone‑ok
Felkapott témák
Feltörték az Apple iPhone-ok védelmét
Ilyenek lesznek az idei iPhone-ok
Üveg optikát kap az LG V30
A mesterséges intelligencia szerint Elon Musk veszélyesebb, mint Észak-Korea
Markolászható lesz a Google Pixel 2
Bing – Egy pénisz volt a Microsoft keresőjének háttérképén
Állásajánlatok
IT Systems Administrator / User Support
Karbantartó mérnök
Store manager Budapest
Folyamatmérnök Referenciaszám: PJ5817
Supplier Management & Quality Specialist Debrecen
IT Development Manager
IT Test Manager - 000000187825