Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Film
ga
/ContentUploads/N4215/Apple_Samsung.jpg

Rekordméretű bírság a Samsungnak

2014.03.07. 00.32
Az egyik amerikai bíróság úgy döntött, hogy a Samsung 930 millió dollár kártérítést köteles fizetni az Apple-nek, mivel meglátásuk szerint megsértette a cég szabadalmait.

2012 augusztusában szabták ki a Samsungra a rekordméretű, 1,05 milliárd dolláros bírságot, azonban a koreai vállalat ügyvédei összeférhetetlenséget állapítottak meg az esküdtszék döntése és az amerikai cég által követelt pénzmennyiség között, így az egész pert újratárgyalták, mivel a bíró is egyetértett a fellebbezéssel. Ennek az ügynek lett ma vége, a Samsung így hetven millió dollárral kevesebbet kell átutaljon az Apple számlájára.

Azonban az almás cég azon követelését, miszerint a kérdéses Samsung készülékek ellen indítsanak végzést – azonnal vonják ki a piacról – nem sikerült elfogadtatniuk a bírósággal. Mivel ebben a kérdésben nem sikerült megegyezni a két félnek, e hónap végén valószínűleg Koh bíró tárgyalótermében újra találkozni fognak. Minden bizonnyal a második felvonás is legalább akkora médiavisszhangot fog generálni, mint az első, mivel az Apple abban a perben még most is népszerű okostelefonokat akar levetetni a boltok polcairól. Ilyen például a Galaxy S3 is. Annak ellenére, hogy hamarosan már két éves lesz, még mindig forgalmazzák egyes szolgáltatók, szóval az ázsiaiak taktikája megint az időhúzás lehet.

Azt mindenesetre fontos megjegyezni, hogy az Apple az utóbbi időben csak az USA-ban nyert pert, az országon kívül szinte mindenhol ellene döntenek, az Egyesült Királyságban például a weboldalukra is ki kellett rakni, hogy a Samsung nem másolta le őket. Ez óriási presztízsveszteséget jelentett a vállalkozásnak, emiatt ilyen fontos nekik a hazai pálya, ahol egy kissé elfogultak a bírák, így az esetek többségében őket hozzák ki győztesnek.

Fotó: Reuters