19 342
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N4363/iphone_6_elolap.jpg

Így néz ki az iPhone 6

2014.04.16. 00.34
A kínai gyárak már rég az Apple nagy ellenségei, mivel legtöbbször innen szivárognak ki az új telefonok és táblagépek. Ez most is így történt, jelen esetben a régóta pletykált nagy kijelzős iPhone 6-ról van szó, amelynek előlapjáról egy képet láthatunk.

Eddig voltak kétkedők, most viszont már szinte biztos, hogy az iPhone 6 tényleg nagyobb képernyővel fog bemutatkozni. Viszonyítási alapként a népszerű iPhone 5S csúcsmodellt rakták a készülő zászlóshajó bal oldalára. Úgy tűnik, hogy ezek a kiszivárgások még tovább fognak folytatódni, méghozzá az almás telefon bemutatójáig, ami a többi Apple-leleplezéshez hasonlóan ősszel lehet esedékes.

Mindenesetre megjegyeznénk, hogy az ázsiai gyárakból való kiszivárgásokat mindig fenntartásokkal kell kezelni, hiszen könnyen meglehet, hogy egy sencseni klónról van csupán szó. Sőt, az eddigi iPhone-bemutatók előtt is mindig láthattunk képeket az állítólagos nagy képernyős iPhone készülékekről. Ezek pedig végül nem bizonyultak igaznak.

Forrás: Weibo

Ezek most a legjobb antivírusok Androidra
Séta a tudományért – March for Science
Fontos részletek derültek ki az Essential első okostelefonjáról
Xiaomi Mi MIX 2 – Itt a jövő okostelefonja
Felkapott témák
Ezek most a legjobb antivírusok Androidra
Xiaomi Mi MIX 2 – Itt a jövő okostelefonja
A Samsung Galaxy S8 és az LG G6 keveréke lesz az új iPhone
FaceApp – Az egész internet ezzel szórakozik
Az apple.com nem mindig az Apple weboldala
Végtelen pénz: Egymilliárd iPhone-t adott el eddig az Apple
Állásajánlatok
Szerviztechnikus
Ügyfélszolgálati asszisztens
ABAP Software Analyst, Developer and Tester
Kutatási koordinátor
Service Desk Representative German or French speaking
Data Scientist
Tesztkoordinátor BELSŐ ALKALMAZÁSOK E-I10