Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N4422/htc_money_8.jpg

Továbbra is veszteséges a HTC

2014.05.07. 16.14
A HTC végre kiadta a 2014-es év első negyedévére vonatkozó gazdasági eredményeiről szóló jelentését, ami azt mutatja, hogy a vállalat még mindig igencsak bajban van, hosszú lesz a kilábalás folyamata. Épp ahogy az előrejelzésekben szerepelt, a tajvani vállalat 1,10 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el, ez pedig jóval alacsonyabb az egy évvel azelőtti 1,4 milliárdos összegnél.

A veszteség 62 millió dollárra rúgott, ami kiábrándító a 2013 első negyedévi 2,5 millió dollár profit után. Amilyen szörnyű volt gazdaságilag ez a negyedév, a második annyira ígéretesnek tűnik, hiszen ebben az időszakban kerül piacra a HTC One M8, valamint a meglepően jó Desire 816 is.

A prekoncepciók szerint a bevétel 2,16 milliárd és 2,326 milliárd dollár között lesz, ami nagyjából a kétszerese a mostaninak. Végtére a profit is visszatérhet, az elemzők 60 és 81,5 millió közé saccolják, ami a bevételhez képest nem sok, de legalább kiléphetnek a vörös zónából. További financiális információkért kattintsatok a forrásra!

Forrás: HTC
Kép: Android Central