18 105
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
/ContentUploads/N4425/huawei_global_smartphone.jpg
Kattints ide  ➜

A Huawei a világ harmadik legnagyobb okostelefon‑gyártója

Droppa Béla2014.05.08. 00.10
/ContentUploads/N4425/huawei_global_smartphone.jpgA kínai Huawei végre leleplezte az Ascend P7 zászlóshajóját, ami minden idők egyik legelegánsabb Android-alapú okostelefonja, nagyjából a HTC One M8 által meghatározott szinten állhat az első tesztek alapján. Azonban a gyártó ezután még tovább tudta fokozni a hangulatot azzal, hogy bejelentették, hogy ők adták el a világon a legtöbb okostelefont a Samsung és az Apple után. Egészen pontosan az első negyedévben 13,4 millió okoseszközt adtak el, ezzel a Lenovót is kicsivel megelőzték, hiszen ők 13,3 millió darabot értékesítettek globálisan.

Ebből a legnagyobb részt a tavaly bemutatott Ascend P6 hasította ki, az év első három hónapjában 4 millió darabot adtak el ebből a masinából, ami igen szép számnak mondható. Mindezt Richard Yu jelentette be, aki a Huawei fogyasztói üzletágának a vezérigazgatója is. Hozzátette, hogy a nagymértékű eladásokat az EISA díja is segítette, hiszen az Ascend P6-ot választották a legjobb okostelefonnak 2013-ban.

Forrás: Huawei Twitter
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2017 – Makay József (makay@androbit.net)
Így nézhetne ki a Microsoft széthajtható okostelefonja
Elképesztő okból perelte be a Qualcommot az Apple
14 ezer forintból építettek házilag egy mobiltelefont
18,4 hüvelykes tabletszörny érkezik a Nokiától
Felkapott témák
Elképesztő okból perelte be a Qualcommot az Apple
Android vs. iOS - Melyik a biztonságosabb?
A Samsung már nem titkolja a Galaxy S8 külsejét
Donald Trumpnak iPhone-ra kell cserélnie a korábbi Samsungját
Samsung S8 - Elhagyják a Galaxy márkanevet?
14 ezer forintból építettek házilag egy mobiltelefont
Állásajánlatok
Senior tesztautomatizáló CNC KA160830GA
Szoftverfejlesztő – beágyazott rendszerek
WEB fejlesztő
Konstruktőr
Technológiafejlesztő mérnök elektromos alkatrészek
Marketig gyakornok
Java architect