18 525
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
Kattints ide  ➜

Az első androidos mobilok már októberben megjelenhetnek

Makay József2008.08.19. 09.39
A T-Mobile szóvivője az AFP hí­rügynökség értesülései szerint ma megerősí­tette a sajtó képviselőinek, hogy valóban tervezik a Google Android szoftverével ellátott mobiltelefonok bevezetését az Egyesült Államok piacára, s ezzel első számú kihí­vói lesznek az Apple már komoly karriert befutott iPhone-jának. A szóvivő ugyanakkor nem kí­vánt arról nyilatkozni, hogy a tajvani HTC által gyártott készülékeket mikor kí­vánják eljuttatni a boltokba.

A közeli bevezetést már a múlt héten megszellőztető The New York Times információi szerint a T-Mobile USA még jóval karácsony előtt, talán már októberben piacra dobja a nagy érdeklődéssel várt telefonokat. Ugyancsak a The New York Times í­rta meg, hogy úgy tudják, az iPhone-hoz hasonlatosan érintőképernyős okostelefon (melynek külsejéről még legfeljebb csak találgatások és fantáziaképek jelentek meg) az elcsúsztatható képernyő alatt ötsoros billentyűzettel is rendelkezni fog, mely az e-mailek küldését segí­ti majd.

A teljes cikk itt olvasható.
Kattints ide  ➜

Jön a Snapchat‑okostelefon
G Data antivírus kuponakció mindenkinek!
Lenovo Miix 510 tablet‑notebook hibrid teszt
LG G6 – hírek, pletykák, kiszivárgott részletek
Felkapott témák
Brutálisan magas áron érkezhet a Samsung Galaxy S8
Trump egy Samsung Galaxy S3-mal veszélyezteti az egész világ biztonságát
Az Apple lett az első – 0,3 százalékon a Windows Mobile
Kiderült, hogy mi lesz az Android 8.0 neve
Már megint átszabják a Facebook appot
Jön a Xiaomi Mi MIX 2 - még vékonyabb kerettel
Állásajánlatok
Szoftverfejlesztő – beágyazott rendszerek
Gépész tervezőmérnök junior/senior HF 12-8012
Tapasztalt PHP fejlesztő
Beszállítói Minőségfejlesztő Mérnök
Social Media Manager
Minőségbiztosítási mérnök
Folyamattervező mérnök