Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N4617/samsung_roomjpg.jpg

A Samsung sorozatosan egyre rosszabb pénzügyi eredményeket mutat fel

2014.07.09. 21.30
A Samsung évek óta uralja az alsó-, közép- és felsőkategóriát az okostelefonos szegmensben, a táblagépei is igen szép számban kelnek el, az egyéb szórakoztatóelektronikai és házi elektronikai eszközeiről nem is beszélve. Azonban az utóbbi időben, pontosabban a legutolsó fél évben valami történt, aminek következtében a felhasználók nem vesznek annyi Samsung-terméket. Ezt az indikálja, hogy két negyedéve csökken a profit és a bevétel is – ilyenre évek óta nem volt példa.

Az elmúlt hat hónapban leginkább Európa, valamint a hihetetlenül árérzékeny Kína felől mutatkozott csökkenés, ezeken a piacokon volt mérhető a koreai termékek redukciója az egyéb gyártókéval szemben. Kínában leginkább a tabletek területén volt nagy olvadás, köszönhetően a hazai Xiaominak, akik túl jó hardvert kínálnak túl olcsón. A távol-keleti vállalkozás előrejelzésében 51,5 milliárd dolláros bevétel és 7,1 milliárdos profit szerepel, ezeknek a mutatóknak a negyedévenkénti alakulását az alábbi ábrán lehet tanulmányozni.



Forrás: The Wall Street Journal

Miért drágák az Apple termékei?
Microsoft Surface Note – Okostelefon és tablet egyben
A WannaCry zsarolóvírus a traffipaxokat sem kímélte
Nagyon olcsó kütyüket mutatott be az iRULU
Felkapott témák
Miért drágák az Apple termékei?
Biztonsági katasztrófa: Kiszivárgott a Windows 10 forráskódja
Új módszerrel verik át az internetezőket
Kinek kell az új iMac Pro 6 millió forintért?
Mindent tudunk az 1000 eurós Samsung Galaxy Note 8-ról
Ilyen lesz az iOS 11-et futtató iPhone X
Állásajánlatok
Faipari szakember
Utility Engineer
Eszközgazdálkodási munkatárs
.Net fejlesztő
Kreatív tartalom- menedzser / content marketing specialista
Teszteléstechnikai Mérnök
Marketing trainee