19 877
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N4644/ms_augmented_patent.jpg

A Microsoft is okosszemüvegen dolgozik

2014.07.21. 17.35
A Google okosszemüveges fejlesztései és a hangfelismerő rendszerek rohamos fejlődése után már sejthető, hogy a legnagyobb cégek szerencsét fognak próbálni ezen a területen is. Ahogyan az Apple háza tájáról már szivárogtak információk a témában, úgy most a Microsoft ilyen irányú tervei láttak napvilágot.

Egy idén januárban benyújtott szabadalmi kérelemben ugyanis a Microsoft okosszemüveggel kapcsolatos technológiák levédését kéri a bírálóbizottságtól, amik olyan megoldásokról is szólnak, mint a körülöttünk lévő tárgyak felismerése és azok viselkedésének előre kitalálása. Ennél fogva lehetőség nyílik a valóság virtuális objektumokkal és információkkal való kiegészítésére, ami már ténylegesen használhatóvá tenné a technológiát a mindennapokban, akár az átlagember számára is.

Persze a cég részéről még semmilyen megerősítés és nyilatkozat nem történt a fejlesztéssel kapcsolatban, így még az is elképzelhető, hogy pusztán a biztonság kedvéért védették le az elgondolást, hogy másokat akadályozzanak ilyen szemüvegek kifejlesztésében, vagy ahogyan az Android esetében is, elképesztő összegeket kérjenek a szabadalom használati jogáért.

Forrás: Übergizmo

Molekuláris óvszer készül
Ingyen visszaállíthatóak a WannaCry által túszul ejtett fájlok
Látványos demót kapott a Google kiterjesztett valósága
Jelenleg ezek a kártevők támadják Magyarországot
Felkapott témák
Ingyen visszaállíthatóak a WannaCry által túszul ejtett fájlok
Molekuláris óvszer készül
A Chrome OS Androidja frissebb lesz, mint maga az Android
Xtorm Evoke 10000 mAh napelemes powerbank teszt
Számok nélkül jön az ikonos értesítés az új Androidba
A Google bemutatta az Android Gót
Állásajánlatok
Project koordinátor
Senior Digitális Szakértő
Project Manager - 000000180785
C++ Programfejlesztő
Digital Merchandising Specialist - VOC0002LX
Folyamatmérnök
Marketing Incentive Coordinator