Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Film
ga
/ContentUploads/N4667/samsung_z_tizen_11.jpg

Ilyen nincs! Újra elhalasztották a Tizen OS bevezetését

2014.07.29. 11.10
Mi is beszámoltunk arról, hogy június elején bemutatkozott a világ első Tizen mobil operációs rendszert futtató okostelefonja, a Samsung Z. Ekkor legalább már tízszer elhalasztották a megjelenést, de úgy tűnik, hogy a tragikomédia folytatódik, ugyanis a koreai behemót közleményben jelezte, hogy nem véletlenül vártak hiába az oroszok a készülék boltok polcaira kerülésére. A gyártó megerősítette azokat a pletykákat, miszerint a Tizen OS még nem áll készen a széleskörű bevezetésre.

Ezzel lényegében elismerte, hogy szinte alig van alkalmazás a Tizen saját szoftverboltjában, ez pedig nagyban akadályozná a decens felhasználói élményt, valamint az Androidról (esetleg iOS-ről) váltók könnyű átszoktatását a friss rendszerre. Ez azonban megint egy ördögi kör: amíg nem lesz megvásárolható egy Tizen-telefon sem, addig a fejlesztők nem portolják az applikációkat; viszont amíg nincsenek alkalmazások, addig nem fogják megvenni őket. És eleve halott programokba nem szeret senki sem pénzt, sem erőforrásokat ölni.

Forrás: The Wall Street Journal