Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N4710/nvidia_tegra_k1.jpg

Mindennél jobb negyedévet zárt az NVIDIA

2014.08.09. 11.53
Az NVIDIA kiadta a második negyedévre szóló pénzügyi jelentését, amelyből az derül ki, hogy a chipgyártó szekere minden eddiginél jobban megy. A vállalat mobilos lapkakészleteket gyártó részlege éves szinten 200 százalékos növekedésről számolt be, amelyhez csak az autóipar 74 százalékot tett hozzá. Ez 159 millió dolláros bevételt jelent. Ennek ellenére a Tegra iparág még mindig vezető szerepet tölt be a cég életében, 13 százalékos növekedéssel 1,1 milliárd dolláros bevétel származott ebből. A profit 128 millió dollárra rúg, ez 33 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Azt azonban nem mondhatni, hogy minden részleg kiválóan teljesített, ugyanis a GPU üzletág két százalékos csökkenést ért el az első negyedévhez képest, azonban a 2013 decemberével befejeződő három hónaphoz képest két százalékos növekedésről tett tanúbizonyságot, vagyis két negyedév alatt pont nullszaldós. Az egész vállalatcsoport bevétele 14 százalékot növekedett 2013-hoz képest, összesen 2,21 milliárd dollárt szedtek össze, ezt az iramot a harmadik negyedévben is tartani akarja a Santa Claraban székelő cég.

Forrás: Nvidia Newsroom

Új telefoncsaládot vezet be a Xiaomi
Avast: Az AVG után a CCleanert is felvásárolta
Kiderült, hová kerül az új iPhone ujjlenyomat‑olvasója
Ulefone Gemini Pro okostelefon ajánló
Felkapott témák
Kiderült, hová kerül az új iPhone ujjlenyomat-olvasója
20 millió szúnyogot enged szabadon a Google testvére
2 milliárd forintnyi étert loptak el az Ethereum rendszerében
10 éves az Androbit technológiai és tudományos magazin
Új infók vannak a következő Star Wars filmről
A Fidget Spinner már a telefonokat is meghódította
Állásajánlatok
PLC programozó
Operatív minőségbiztosítási vezető
Eladó
Product Manager
Junior SAP auditor / tanácsadó
Szerver Termékmenedzser
Online marketing manager