19 347
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N4732/microsoft_windows_9_start_menu.jpg

Szeptember végén jöhet a Windows 9 előzetese

2014.08.16. 11.04
Mary Jo Foley, a ZDNet portál Microsoft-szivárogtató szerzője azt állítja, hogy a már jó ideje köztudatban lévő és számos pozitív fejlesztést felsorakoztató Windows 9 első előzetese szeptember végén, rossz esetben október elején érkezhet.

Ez az előzetes viszont hoz egy kis változást az eddigi gyakorlatba, ugyanis amellett, hogy mindenki – tehát fejlesztők, felhasználók, stb. – számára ingyenesen letölthető lesz, folyamatosan frissítések érkeznek majd rá, ráadásul kötelezően.

A Threshold kódnéven fejlesztett rendszer leginkább várt újdonsága a visszatérő hibrid Start menü, de a felhasználóknak lehetőségük lesz egyetlen asztali környezeten belül hagyományos és Metro/Modern UI-ra fejlesztett csempés alkalmazások futtatására is. Beépítésre kerülhet továbbá a Windows Phone-ban debütált Cortana hangfelismerő asszisztens, valamint eltávolításra kerül a sokak számára kényelmetlen, fekete hátterű oldalsáv, a Charms bar is.

Forrás: ZDNet

Százmilliókat keresett egy tizenéves hacker
Nagy a bizonytalanság az új iPhone ujjlenyomat‑olvasója körül
Séta a tudományért – March for Science
A Samsung Galaxy S8 és az LG G6 keveréke lesz az új iPhone
Felkapott témák
Így fog kinézni az iPhone X
Ezek most a legjobb antivírusok Androidra
Xiaomi Mi MIX 2 – Itt a jövő okostelefonja
Százmilliókat keresett egy tizenéves hacker
A Samsung Galaxy S8 és az LG G6 keveréke lesz az új iPhone
Több ezren váltanának GNOME helyett KDE-re az Ubuntuban
Állásajánlatok
Security Management Specialista Budapest
Minőségbiztosítási vezető Referenciaszám: PJ5266
Software Development Engineer R&D field JGM-7628
Fixed IT Architect - 000000176871
Alkalmazásfejlesztő, alkalmazásgazda
Junior Compliance Data Analyst
Minőségbiztosítási mérnök