Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Film
ga
/ContentUploads/N4755/chine_operating_system_cos.jpg

Állami operációs rendszerrel nyomják le kínában az Android és a Windows helyi részesedését

2014.08.25. 13.08
A kínai kormányzat mindenképpen szabadulni szeretne a Microsoft és a Google technológiai uralmától. Mivel nem szeretnének két „ellenségtől” egy harmadik karjaiba rohanni, egy saját megoldást kívánnak bevezetni a számítógépes, a mobilos és a tabletes hardverplatformokra.



Az egyszerűen csak China Operating Systemnek (COS) hívott rendszer természetesen a Linux kernelre épül, de felette már zárt kódú szoftverek (kezelőfelület, szolgáltatások, stb.) futnak. Ez a megoldás megszólalásig hasonlít az Android által képviselt koncepcióhoz, azzal a kivétellel, hogy ezt az operációs rendszert elsősorban az asztali Windows leváltására, később pedig a mobil operációs rendszerek kitúrására szánják. A kormányzat szerint az új rendszer 2 éven belül kiszorítja a piacról a Microsoft operációs rendszereit, maximum 5 éven belül pedig az Android és az iOS is sorra kerül. Az első stabil kiadást már idén októberben bemutathatják.

Forrás: Engadget