16 832
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 832
Kattints ide  ➜

Halálhí­rét keltették: Steve Jobs száz évig fog élni

Makay József2008.08.29. 11.12
Habár betegsége, egészségi állapota mindenkinek a legszemélyesebb magánügye, az Apple elnök-vezérigazgatójának esetében a helyzet sokkal bonyolultabb, hiszen – mint a nyáron kiderült, amikor Jobs feltűnően lefogyva jelent meg az iPhone 3G bejelentési ceremóniáján – a lábra kapó pletykák hatása bebizonyí­totta, hogy a Mac-gyártó milyen hatalmas mértékben függ vezetőjének személyétől. Amikor az állí­tólag kisebb ví­rusfertőzéssel birkózó Jobs távollétében Peter Oppenheimer pénzügyi vezérigazgató vezette le a harmadik negyedéves eredményekről szóló sajtótájékoztatót, a vállalat részvényárfolyama esni kezdett.

Kérdés, hogy a Bloomberg tegnapi „bakija” vajon milyen hatást fog gyakorolni a befektetőkre. Történt ugyanis, hogy a hí­rügynökség munkatársa frissí­tette a már kész, 17 oldalas nekrológot, melyet Steve Jobs halálára készí­tettek, ám eddig ismeretlen okból a szöveg New York-i idő szerint délután 4:27-kor meg is jelent. Igaz, hogy a publikált anyag tartalmazza azt a kitételt, hogy „későbbi megjelenésre”, a konkrét adatok nincsenek kitöltve, valamint azon személyek névsora is benne van, akikkel a Bloomberg adott esetben felvenné a kapcsolatot, de a megjelenés mégis kisebb zavart okozott. A gyors reakciók után sűrű bocsánatkérések közepette hamarosan levették a közleményt a honlapról.

A teljes cikk itt olvasható.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Mesterséges intelligencia fejleszti a Kaspersky felhőalapú adatbázisát
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Régóta várt funkciók debütálnak az új Instagramban
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Állásajánlatok
SAP Project Manager with test related experiences Telekom IT TSI Budapest
JavaScript fejlesztő
IT biztonsági rendszermérnök
Fejlesztőmérnök TESK-6588-16
Alkalmazás támogató
Vegyipari gépkezelő/operátor
Business System Analyst Szeged