18 536
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
/ContentUploads/N4973/iphone_6_bemutato.jpg
Kattints ide  ➜

2014 Q4: 71,5 millió Apple iPhone találhat gazdára

Droppa Béla2014.11.25. 21.40
/ContentUploads/N4973/iphone_6_bemutato.jpgA KGI Securities elemzőcég egyik elemzője – név szerint Ming-Chi Kuo – arra az eredményre jutott, hogy az Apple 2014 negyedik naptári negyedévében 71,5 millió darab iPhone okostelefont fog értékesíteni. Kuo eddigi számításai mindig bejöttek, vagyis arra számítunk, hogy ez is teljesülni fog. Ha igaznak bizonyulnak az állításai, akkor negyedéves szinten 82 százalékos emelkedést könyvelhet majd el a cupertinói megavállalat, a normál méretű iPhone 6 pedig az eladások 60 százalékáért felel, vagyis nagyjából 41,65 millió darabot tesz ki.

Az első negyedév viszont jelentősen gyengébbnek ígérkezik a karácsonyi láz lecsengésével, 2015 első három hónapjában csupán 49,5 millió harapott almás okosmobil találhat gazdára, közülük 21,6 millió iPhone 6, 10,2 millió iPhone 6 Plus, a többi pedig a korábbi modellekből jön majd össze. Az viszont szinte már tény, hogy az Apple jövőre ki fogja vezetni a piacról az iPhone 4S-t és az 5C-t, a helyüket az iPhone 5S fogja átvenni.

Forrás: Apple Insider
Kattints ide  ➜

PC‑t varázsol a telefonunkból a Remix Singularity
Nokia 3310 (2017) – Evleaks szerint igaz az Androbit spekulációja
A Google nyilvánosságra hozta a Windows súlyos sebezhetőségét
Exkluzív információk a nemzeti operációs rendszerről
Felkapott témák
Trump egy Samsung Galaxy S3-mal veszélyezteti az egész világ biztonságát
Exkluzív információk a nemzeti operációs rendszerről
Kiderült, hogy mi lesz az Android 8.0 neve
PC-t varázsol a telefonunkból a Remix Singularity
Nokia 3310 (2017) – Evleaks szerint igaz az Androbit spekulációja
Újabb fotók szivárogtak ki a Samsung Galaxy S8-ról
Állásajánlatok
Brand Manager – Bosch Professional
Key Account Manager
Minőségügyi mérnök - vevői kapcsolattartó
Service Desk Representative German or French speaking
Automotive Communications Test Engineer
Minőségbiztosítási és folyamatmérnök autóipari
Agilis szoftverfejlesztési projektvezető