Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Mérsékelt lendület ellenére is nőni fog a tabletek részesedése

2014.11.27. 16.48
Bár az elmúlt napokban arról számoltunk be, hogy az okostelefonok és a tabletek iránti érdeklődés némiképpen mérséklődött az elmúlt időszakban, ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezen eszközök piaci növekedése megállt volna, vagy megállna a közeljövőben.



Az IDC legújabb közleménye szerint ugyanis ez a terület 2018-ig csak növekedni fog, míg az asztali számítógépek és a notebookok folytatják térvesztésüket. A diagramon jól látható, hogy a tabletek 50 százalék körüli növekedési rátáját már magunk mögött hagytuk, a célközönség nagy része már rendelkezik ilyen készülékkel és nem tervezi azt évente cserélni – főleg úgy, hogy erre nincs különösebb oka, ugyanis szoftveres oldalról is alábbhagyott az erőforrásigények növekedése. Ugyanakkor a trend már bebetonozódott, így az elkövetkezendő években a táblagépek lesznek az első számú tartalomfogyasztó eszközök az okostelefonok mellett, míg a számítógépeket leginkább a produktív munkát végző felhasználók fogják előnyben részesíteni.

Illusztráció: Gizmodo
Forrás: Statista.com, IDC

Mégsem történt baki az iPhone X bemutatóján?
Linuxosok figyelem! Megérkezett a GNOME 3.26 asztali környezet
A Wire titkosított csevegő 100 százalékban nyílt forráskódúvá vált
Rémálom tartalmat tervezni az iPhone X‑re
Felkapott témák
Figyelem! Feltörték a CCleaner weboldalát, és vírussal fertőzték meg a szoftvert
Nem működik a Facebook Messenger az iOS 11-en – Itt a megoldás!
A legnagyobb torrentoldal kriptopénzt bányásztat a látogatók gépével
17 éves Windows-hiba rejtheti el a kártevőket az antivírusok elől
Rémálom tartalmat tervezni az iPhone X-re
Megjelent az Apple iOS 11!
Állásajánlatok
IT Quality Assurance Architekt
PHP Backend fejlesztő
PHP Frontend fejlesztő
IT Solution Architekt
Associate Consultant
Consultant Vault R&D
Data Steward