18 098
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film

Androidra vagy iOS‑re érdemesebb fejleszteni?

Makay József2014.12.02. 16.42
Kattints ide  ➜
/ContentUploads/N4995/ios_android.jpgAz International Data Corporation legfrissebb statisztikájából megtudhatjuk, hogy frissen kifejlesztett okostelefon-alkalmazásunk melyik platformon lesz többször letöltve és hol várhatóak nagyobb bevételek. A válasz egyáltalán nem egyértelmű és a nagyok másolása sem kifizetődő.



Hihetetlen, de a felhasználók több mint 1,3 milliárd alkalmazásletöltést produkáltak csak a 2014-es év folyamán, aminek 82,3 százaléka Androidon, 13,8 százaléka iOS-en, 2,7 százaléka Windows Phone-on, a maradék pedig az apróbb részesedéssel bíró rendszereken történt. A letöltési számokat nézve tehát az Android sok körrel veri a rivális platformokat.

Ez viszont egyáltalán nem jelenti a várható bevételek is ilyen arányban oszlanak el. Köztudott ugyanis, hogy az Apple-termékekkel rendelkező felhasználók sokkal szívesebben költenek alkalmazásokra is, míg Androidon ez egyáltalán nem mondható el. A diagramon is egyértelműen megmutatkozik: az iOS-en kevesebb letöltésből jóval nagyobb bevétel származik.

Azt viszont mindenképpen érdemes fejben tartani, hogy ez csak egy statisztika, ami az egész ökoszisztémára vonatkozik, nem pedig az egyénre. Egy rossz, unalmas, másokat másoló alkalmazás iOS-en sem lesz profitábilis, viszont Androidon is könnyedén lehetünk milliomosok egy jó és jól implementált ötlettel. Mielőtt bármibe is belevágnánk, érdemes egy kis piackutatást végezni – lehetőleg ne ismerősökkel és/vagy riválisokkal. Ha az ötlet 10-ből legalább 7 embernek tetszik és már mi magunk sem tudunk belekötni a koncepcióba, vágjunk bele bátran, de ha úgy alakul, tudjunk időben leállni is!

Forrás: Statista
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2017 – Makay József (makay@androbit.net)
Huawei Ügyfélszolgálati Központ ‑ Vásárlás és segítségnyújtás
🏳️0🌈 ‑ Három karaktertől összeomlanak az iPhone‑ok
Könnyedén lehallgathatóak a Facebook Messenger hangüzenetei
Az LG is tabletté kihajtható okostelefont fejleszt
Felkapott témák
Elképesztő okból perelte be a Qualcommot az Apple
Android vs. iOS - Melyik a biztonságosabb?
A Samsung már nem titkolja a Galaxy S8 külsejét
Samsung S8 - Elhagyják a Galaxy márkanevet?
14 ezer forintból építettek házilag egy mobiltelefont
Donald Trumpnak iPhone-ra kell cserélnie a korábbi Samsungját
Állásajánlatok
Webáruház menedzser
Brand Manager – Bosch Professional
Minőség- és környezetirányítási rendszermérnök QMB-UMB
Sales Supporter: Marketing researcher
Electrical Engineer
WEB fejlesztő
Marketing vezető