18 527
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film

Letölthető Kim Dzsongun saját OS X operációs rendszere

Makay József2015.01.09. 15.23
Kattints ide  ➜
/ContentUploads/N5092/north_korea_linux_30_2.jpgAhogyan a legtöbb keleti állam, Észak-Korea sem igazán preferálja, ha dokumentumait, hálózatait és kommunikációs csatornáit amerikai vállalatok tartják irányításuk alatt. A zárt forráskódú szoftvereket megbízhatatlannak tartják és arra gyanakszanak, hogy adatokat szivárogtatnak az Amerikai Egyesült Államok kormányának. Éppen ezért 2002-ben elkezdtek egy saját Linux operációs rendszert fejleszteni, hogy megelőzzék az esetleges lehallgatásokat.



Az első verzió Red Star OS 1.0 néven jelent meg, de erről jóformán semmilyen érdemi információ nem áll a rendelkezésünkre, még képernyőképek sem.

Ezután ismeretlen okok miatt fél évtizedig szüneteltették a fejlesztést, de 2008-ban ismét nekiültek, hogy aztán a KDE 3 asztali környezettel egy Windows XP-hez hasonlító disztribúciót alkossanak bő egy év alatt. A megjelenésen nem sokat fejlesztettek, teljesen úgy nézett ki, mint bármelyik már KDE-s operációs rendszer.

A 3.0-ás verziószámmal ellátott kiadás 2013-ban jelent meg, külsejében viszont már egyáltalán nem hasonlít a korábbi verzióra, ugyanis a fejlesztők úgy döntöttek, hogy az Apple asztali operációs rendszerének megjelenését másolják le egy az egyben, tehát a Red Star 3.0 teljesen úgy néz ki, mint néhány korábbi OS X. Erről a verzióról sem derült ki eddig túl sok részlet, de a minap valakinek sikerült kiengednie a BitTorrent hálózatra, szóval most végre mindenki megcsodálhatta Kim Dzsongun saját OS X operációs rendszerét.







Az operációs rendszer kipróbálását senkinek sem ajánljuk, még virtuális környezetben sem!

Forrás: The Next Web, North Korea Tech, Wikipédia
Kattints ide  ➜

Az Apple lett az első – 0,3 százalékon a Windows Mobile
Xiaomi Redmi Note 4 okostelefon akció és kuponkód
Milliárdos üzlet a vállalati felhasználók megtévesztése
LG G6 – hírek, pletykák, kiszivárgott részletek
Felkapott témák
Brutálisan magas áron érkezhet a Samsung Galaxy S8
Trump egy Samsung Galaxy S3-mal veszélyezteti az egész világ biztonságát
Az Apple lett az első – 0,3 százalékon a Windows Mobile
Kiderült, hogy mi lesz az Android 8.0 neve
Már megint átszabják a Facebook appot
Újabb fotók szivárogtak ki a Samsung Galaxy S8-ról
Állásajánlatok
Business Analyst – fuel card or retail
Projektirányító gépészmérnök
Manufacturing engineer Folyamatmérnök
Quality Engineer
Termelésirányító mérnök [ST-TTIM01]
Solution Designer - ICT Solutions Budapest
Szervizmérnök HF 12-8020