Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N5164/windows_phone_10_vertical_tile.jpg

Új csempével érkezik a telefonokra szánt Windows 10

2015.02.04. 10.39
A Windows Central a Best Mobile Blogra hivatkozva közölte a felfedezést, miszerint a Windows 10 telefonokra szánt kiadásának kezdőképernyőjén egy új csempetípus mutatkozik be.

Vesku Paananen (@kitevesku), a Microsoft egyik dolgozója ugyanis egy képet tett közzé Twitteren, amin négy darab, Windows 10-et futtató kütyü látható. Ez még nem is lenne annyira különös, láttunk már ilyet szép számmal. A képen szereplő okostelefon képernyőjén viszont olyat fedezhetünk fel, ami eddig nem volt elérhető a korábbi Windows Phone operációs rendszeren: A Microsoft állított csempékkel kíván még nagyobb szabadságot adni a fejlesztőknek az alkalmazások indítójának megalkotása során.

Az állított csempéknek köszönhetően a fejlesztőknek lehetőségük adódik a Google-féle kártyás megoldások implementálásra is, ami számos esetben lehet sokkal jobb választás a hagyományos négyzetes és vízszintes téglalap csempeformánál. Paananen azóta már eltávolította a képet, de az internet nem felejt – szóval baki vagy sem, a telefonokra szánt Windows 10 ezt is tudni fogja.

Forrás: Windows Central, Best Mobile Blog

Az AdBlock Plus már a Bitcoin‑bányászatot is tiltja
Zuckerberg Tindert csinál a Facebook Messengerből
Megjelent az Apple iOS 11!
Zircon – Átnevezték a Google Fuchsia rendszermagját
Felkapott témák
Figyelem! Feltörték a CCleaner weboldalát, és vírussal fertőzték meg a szoftvert
A legnagyobb torrentoldal kriptopénzt bányásztat a látogatók gépével
Mégsem történt baki az iPhone X bemutatóján?
17 éves Windows-hiba rejtheti el a kártevőket az antivírusok elől
Megjelent az Apple iOS 11!
A Google megvette a HTC-t, de csak egy kicsit
Állásajánlatok
iOS Developer
Minőségbiztosítási Csoportvezető
Java fejlesztő
Junior rendszerüzemeltető IT munkatárs
GSO Project Manager Budapest
Podporný inžinier / Support Engineer -Sered
Tesztautomatizálási Mérnök – Szeged