Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga

Windows Hello ‑ A jelszavak feleslegessé válnak

2015.03.18. 19.23
Ugye milyen hihetetlen? Hamarosan jelszavak nélkül is elérhetjük, hogy biztonságban maradjanak személyes adataink. A Microsoft már aktívan dolgozik a megoldáson, ez a Windows Hello.



A Windows Hello gyakorlatilag egy biometrikus azonosító lesz, ami elvileg sokkal nagyobb biztonságot nyújt, mint egy átlagos jelszó. A Hello minden bizonnyal már a Windows 10-ben elérhető válik, ami lehetővé teszi a könnyű és biztonságos bejelentkezést arcfelismeréssel, de akár ujjlenyomat leolvasással is.

A Microsoft célja nem csak a Windows 10-be való bejelentkezés megkönnyítése, ugyanis a Passport programozási felület segítségével a fejlesztők saját termékeikben is elérhetővé tehetik a cég azonosítási technológiáját. Bármely alkalmazás, weboldal vagy online játék, ami támogatja a konzorcium hitelesítési szabályait, zökkenőmentesen fog együttműködni a Hellóval.

Viszont van itt egy fontos negatívum is. Ahhoz, hogy például ujjlenyomat leolvasással azonosíthassuk magunkat, olyan biometrikus szenzorokra lenne szükségünk, mint az ujjlenyomat leolvasó, a retinaszkenner vagy az infravörös szenzor – ilyen eszközökkel ellátott kütyü viszont még igen kevés ember birtokában található, így sokan ki sem tudnák használni a Hello vagy a Passport lehetőségeit.

Szerencsére a Microsoft azt ígéri, hogy a megoldás a webkamerákkal felszerelt eszközökkel is használható lesz. Mivel sok millió számítógép és laptop rendelkezik már webkamerával, így lényegesen nagyobb felhasználói bázis számára tudják biztosítani a technológiát. Remélhetőleg a cég alapos munkát végez, és valóban egy biztonságosan, de egyszerűen használható szoftvert kapunk.

Forrás: Windows.com

Már előrendelhető az Essential PH‑1 okostelefon
Android 8.0 Oreo – A Google csak trollkodott az Octopusszal
Videón a RED csodatelefonja
Üveg optikát kap az LG V30
Felkapott témák
Feltörték az Apple iPhone-ok védelmét
Ilyenek lesznek az idei iPhone-ok
A mesterséges intelligencia szerint Elon Musk veszélyesebb, mint Észak-Korea
Nagyon szokatlan lesz a mobilos Google Chrome
Bing – Egy pénisz volt a Microsoft keresőjének háttérképén
Markolászható lesz a Google Pixel 2
Állásajánlatok
Eladó
Motorfejlesztő mérnök
Mobile application developer
Értékesítési és marketing asszisztens
Senior Business Systems Support Specialist
Back Office Munkatárs
Junior IT Manager