Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N5444/qualcomm_snapdragon.jpg

Tíz maggal érkezik a remélhetőleg hűvös Snapdragon 818

2015.05.13. 13.27
A Qualcomm idei évre szánt csúcskategóriás lapkakészlete a 800-as szériával ellentétben nagyon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de ebben leginkább a gyártó volt a ludas, ugyanis sikerült egy komoly tervezési hibával piacra dobni a SoC-t. Ez a már szinte csapból is folyó túlmelegedési probléma, ami miatt például a Samsung teljes mértékben saját lapkakészletet tervezett az általunk is tesztelt S6-ba és S6 edge-be, míg az LG kénytelen volt egy gyengébb variánst alkalmazni a G4-ben.

A MediaTek talán tudatos szivárogtatása után a Qualcomm nem engedheti meg magának a következő hibát, ugyanis a kínaiak egy mindent agyonverő 10 és 12 magos lapkakészlettel csapnak oda. Erre természetesen megérkezett a kaliforniaiak válasza is: véletlenül felbukkant az interneten egy kósza táblázat, amiben a Snapdragon 818 főbb adatai szerepelnek. A 810 utódja immár tíz maggal érkezik, azonban az órajeleknél kavartak már egy keveset.



Az Adreno 532 grafikus gyorsítóval és LTE Cat.10 támogatással is kiegészített rendszerchipre négy alacsony fogyasztású, 1,2 GHz-es Cortex-A53, két közepes fogyasztású, de már kicsivel magasabb, 1,6 GHz-es órajelen dolgozó Cortex-A53, illetve négy nagy számítási teljesítményű, 2,0 GHz-es Cortex-A72 magot integráltak. Könnyedén észrevehető, hogy az órajelek az idei megoldásnál alacsonyabbak, ez vélhetően a túlmelegedés elleni intézkedés.

Ennek a hátterében a továbbra is 20 nanométeres csíkszélesség áll, ami a Snapdragon 810-nél már nem kevés fejtörést okozott a fejlesztőknek. Épp emiatt a Qualcomm Snapdragon 828 papíron kicsivel elmarad a MediaTek Helios X2-től, amiben négy 1,4 GHz-es négy 2,0 GHz-es Cortex-A53, valamint két 2,3-2,5 GHz-en dübörgő Cortex-A72 mag számolgatja a biteket. A korábbi évekből ítélve azonban valószínűleg a szintetikus sebességtesztekben mégis a Snapdragon teljesít majd jobban.

Forrás: STJS

Tanulj meg programozni ingyen, a mobilodon!
Leagoo T5 okostelefon akció
Markolászható lesz a Google Pixel 2
Bing – Egy pénisz volt a Microsoft keresőjének háttérképén
Felkapott témák
Feltörték az Apple iPhone-ok védelmét
Android O bemutató – Élő közvetítés
Bing – Egy pénisz volt a Microsoft keresőjének háttérképén
Nagyon szokatlan lesz a mobilos Google Chrome
A mesterséges intelligencia szerint Elon Musk veszélyesebb, mint Észak-Korea
Markolászható lesz a Google Pixel 2
Állásajánlatok
Vállalati Senior Kontroller
Szimulációs mérnök Trainee
Funkciófejlesztő mérnök Trainee
Karbantartás vezető
Technical Writer HÉ - 7987
Gyártástámogató mérnök Referenciaszám: PJ5656
Admin support