19 102
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N5495/okosakademia.jpg

Az Okostelefon Akadémián jártunk

Tegnap este a Millenáris D csarnokában megrendezésre került Okostelefon Akadémián jártunk, ahol a színpadon felszólalók mellett helyet kaptak a gyártók is a legújabb készülékújdonságaikkal, de helyet biztosítottak Codie-nak, a hazai fejlesztésű tanulórobotnak is, amit kifejezetten 8-12 évesek számítógépes ismereteinek elősegítésére terveznek a BME egyetemistáiból álló cégben, ami több mint 80000 dollárt gyűjtött össze a közösségi finanszírozási kampánya során.

A gyártók között jelen volt a Samsung és az LG, mindketten elhozták az aktuális csúcsmobiljukat, vagyis az általunk már tesztelt S6-ot, S6 Edge-et és a G4-et. Rajtuk kívül a hangtechnikával foglalkozó TDK, a televíziókban jeleskedő Philips, az okostelefonokat gyártó ZTE, a Huawei, az Alcatel és a Microsoft Mobile is kapott egy-egy sarkot. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Philipstől hamarosan tévék, a ZTE-től pedig a mobiljaik is szerepelni fognak tesztrovatunkban.

Áprilistól kapható a Tesla napelemes cserepe
Ma este van a Föld Órája
Elérhető a Windows 10 Creators Update
Törölték a Lumiákat a brit Microsoft Store‑ból
Felkapott témák
Osszad meg, és adunk egy iPhone-t!
Huawei P10 okostelefon teszt – Fontolva haladó
Az Apple megszünteti az iPhone 5, az iPhone 5c és az iPad 4 készülékek támogatását
Ez volt 2016 legnépszerűbb okostelefonja
iPhone-on sem elképzelhetetlen a „gyárilag telepített” kémszoftver
Áprilistól kapható a Tesla napelemes cserepe
Állásajánlatok
Villamosmérnök
HelpDesk munkatárs
Elemző kampánymenedzser
Képszerkesztő, grafikus
SAP Project Manager FI/CO Telekom IT COO & BSO Budapest
ECM szakértő, fejlesztő
Data Privacy Officer Budapest