16 873
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
/ContentUploads/N5496/iphone_6s.jpg
Kattints ide  ➜

Már megint ez: 4 hüvelykes iPhone 6S Mini érkezhet

Droppa Béla2015.06.04. 19.15
/ContentUploads/N5496/iphone_6s.jpgKissé kezd már unalmassá válni, hogy gyakorlatilag az iPhone 5S bemutatását követően rendszeresen előkerül a pletyka, miszerint az Apple visszahozná a piacra a négyhüvelykes kijelzővel szerelt iPhone okostelefont. Mivel már 2015 nyarát tapossuk, megint elkezdett aktuálissá válni a következő generációs cupertinói okostelefon, és beszállítói források szerint a tavaly bevezetett 4,7 és 5,5 hüvelykes képernyőátmérő mellett a 4 hüvelykes kijelzőkből is berendelt az almás cég.

Az értesülés az AUO nevű vállalattól származik, akik az Apple egyik kijelzőket gyártó partnereként ismeretesek az iparágban. Tőlük szivárgott ki a 4 hüvelykes panelek gyártásának újbóli elindulása, ezek után több kínai és koreai cég is jelezte, hogy tőlük szintén rendeltek alkatrészeket. Egyébként az egész eset lehet egy hatalmas kacsa is, amivel csak az említett cég(ek) próbálják megragadni az iPhone-hype adta 15 másodperces hírnevet. Szeptemberben minden kiderül.

Forrás: G For Games
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
A fák az Alphabet legnagyobb ellenségei
A Samsung SDI szállítja az akkumulátorokat a Lucid Motorsnak
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Megújuló energiaforrások felé fordul az Apple
Felkapott témák
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Sokan fognak kiakadni a Samsung Galaxy S8-ra
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Postán érkezhet a Windows 10 hibás frissítésének hibajavítása
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Állásajánlatok
IT Szolgáltatás felelős mérnök - IT Infrastruktúra, Rendszermonitoring fejlesztő
Junior Presales Engineer - Hosting - VOC0002BI
Gyártástechnológia - tervezőmérnök – Gyártástechnológia - tervezés
Functional Specialist, Business Process Automation
Junior Frontend Java Developer
Fejlesztőmérnök-kísérleti mérnök – Villamos gépek és járműhajtások
Robotszimulációs mérnök - Berendezés-/ Készülékgyártás, Szerszámgyár