Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
https://androbit.net/ContentUploads/N5498/microsoft_smarthome_cortana.jpg

Windows 10: Kiderült a Microsoft titkos törekvése

2015.06.05. 11.23
Bár mostanában rengeteg hír jelenik meg a Microsoft új operációs rendszeréről, a popularitás szempontjából várhatóan trónörökös Windows 10-ről, még mindig vannak olyan részletek, amikről eddig egy szót sem olvashattunk. Ezúttal is egy ilyen hír látott napvilágot.

Azt már tavaly november óta tudjuk, hogy a Microsoft is szeretne részesedést az okosotthonok piacán, de az elmúlt év fejlesztési politikájának megfelelően már nem egy saját, zárt protokollt mutatnának be, hanem egy már létező fejlesztéshez csatlakoznának. – Úgy tűnik, a cég végérvényesen dobta a „mindent kizárólag saját megoldással” szemléletet.

A Microsoft kiszemeltje a nyílt, viszonylag közösséginek nevezhető AllJoyn projekt lett, ami olyan cégeket sorakoztat fel már jelenleg is, mint az LG, a Sony, a Panasonic, a Lenovo, a Qualcomm és az Electrolux. A fejlesztés célja, hogy kitüntetett márka vagy hardver nélkül egy olyan szoftveres ökoszisztémát alkossanak, amihez bárki csatlakozhat, ami előkonfigurálható, aminek tagjai egymással is képesek kommunikálni és együttműködni, a tagok pedig automatikusan dolgoznak.

Képzeljük csak el, hogy a telefonra érkező üzenetek megjelennek a televízió képernyőjének valamelyik sarkában, filmek indításakor az adott helyiség automatikusan elsötétül, otthoni eszközeink állapotát pedig távolról is ellenőrizhetjük! – A Microsoft és a felsorolt cégek termékeinek népszerűségéből adódóan ez az elképzelés hamarosan megvalósulhat, ugyanis az internetes kütyük (Internet of Things platform) következő generációja már szoros együttműködésben igyekszik minket kiszolgálni.

Ehhez kapcsolódik a Microsoft legfrissebb bejelentése is, miszerint a Cortana digitális asszisztens nemcsak Windows 10-re és Windows 10 Mobile-ra, hanem Androidra és iOS-re is elérhető lesz. Ebből az egészből pedig az következik, hogy a cég lehetővé teszi számunkra, hogy hangutasításokkal vezéreljük majd az egész lakásunkat, összekötve mindent mindennel, beleértve a riválisok platformjait is.

Forrás: Time

A Google megvette a HTC‑t, de csak egy kicsit
Rengeteg titok derült ki az új iPhone‑ról!
Megjelent az Apple iOS 11!
17 éves Windows‑hiba rejtheti el a kártevőket az antivírusok elől
Felkapott témák
Figyelem! Feltörték a CCleaner weboldalát, és vírussal fertőzték meg a szoftvert
A legnagyobb torrentoldal kriptopénzt bányásztat a látogatók gépével
Mégsem történt baki az iPhone X bemutatóján?
17 éves Windows-hiba rejtheti el a kártevőket az antivírusok elől
Megjelent az Apple iOS 11!
A Google megvette a HTC-t, de csak egy kicsit
Állásajánlatok
IT Szolgáltatásfelelős mérnök - IT alkalmazás üzemeltető
German speaking Reporting Specialist SQL focused
Junior vevői minőségbiztosítási mérnök
Marketing manager
SAP P2P Analyst level III
MSSQL and IIS L2/L3 System administrator
Hardver és szoftver integrátor