18 089
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
/ContentUploads/N5518/xperia_z3_plus_copper.jpg
Kattints ide  ➜

Hivatalos: túlmelegszik a Sony Xperia Z4 és Z3+

Droppa Béla2015.06.13. 08.10
/ContentUploads/N5518/xperia_z3_plus_copper.jpgImmár széleskörűen elérhető a Sony Xperia Z4, illetve a csúcsmobil nemzetközi piacra szánt verziója, a szinte csak a nevében különböző Z3+, de már egy komoly problémával kell szembenéznie a japán gyártónak. A hiba megértéséhez azonban a burkolat alatt kell keresni a baj forrását, ami nem más, mint a hírhedt, folyamatosan túlmelegedő Qualcomm Snapdragon 810 lapkakészlet. Annak ellenére választotta ezt a rendszerchipet a Sony, hogy már korábban is ismeretes volt a rendellenesség.

Nos, a hibás választásnak most isszák meg a levét: rengeteg, Japánban forgalomba hozott Xperia Z4 esetében is tapasztalható a hiba, de ott már megvásárolható a telefon, így jellemzően maguk a vásárlók jelenik a cégnek a kellemetlenséget. Ők pedig konstrukciós hiányosság lévén csak annyit tanácsolhatnak, hogy kapcsolják ki a készüléket, majd amennyiben lehűlt, nyomják le újból a bekapcsológombot.

Hollandiában pontosan ugyanez a helyzet állt elő, egy különbséggel: az európai országban még nem került a boltok polcaira a Z3+, így a nagykereskedői és szolgáltatói rostán sem biztos, hogy át fog jutni, hiszen a vállalatok nem akarnak eleve hibás okostelefonokat értékesíteni. Mostanra bizonyára felmerült a kérdés mindenkiben: vajon milyen applikációk futtatása okozza egy csúcstelefonnál a használhatatlanul forróvá válást?

Nem nehéz kitalálni, hogy a kamera intenzív használata közben, valamint erős grafikával megáldott játékok esetében melegszik túl leggyakrabban a gép. Ekkor a telefon perzselően tüzes lesz, és a túlhevülést okozó applikáció automatikus bezárása után egy figyelmeztetés is megjelenik a kijelzőn. A Sony elismerte, hogy néhány esetben tapasztalhatjuk a problémát, de a mobilgyártó szerint mindez semmiféle aggodalomra nem ad okot.

A vérlázító nyilatkozattól függetlenül megígérték, hogy még nyáron kiadnak egy szoftverfrissítést az érintett masinákhoz, ami terveik szerint megoldást fog jelenteni a túlmelegedésre. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy visszanyesik a Snapdragon 810 órajelét, amivel ténylegesen nem adják meg neki a lehetőséget, hogy túl forróvá váljék, de a teljesítményben is komoly visszaesés lesz tapasztalható, ami egy zászlóshajó esetében nem a legideálisabb.

Forrás: GSM Info
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2017 – Makay József (makay@androbit.net)