18 950
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N5673/374980_lenovo_yoga_3_pro.jpg
Kattints ide  ➜

A Lenovo 3200 emberétől válik meg, átszervezés áll a háttérben

Droppa Béla2015.08.13. 09.30
A Lenovo igazgatótanácsának elnöke és egyben vezérigazgatója, vagyis a cégnél lényegében mindenható Yang Yuanqing bejelentette, hogy a vállalat nem a gyártósoroknál dolgozó munkatársai közül 3200 főt elbocsájt, ezzel elősegítve a vállalkozás hatékonyságát. A teljes firma 5 százalékától vesznek így búcsút, méghozzá a Yang által megemlített két nehézség miatt: a Lenovónak egyszerre kell helytállnia a csökkenő notebook-eladások mellett és a rendkívüli okostelefonos piaci versenyben.

Mobilos téren – végtére ez érdekel minket a leginkább – a Lenovo és a frissen bekebelezett Motorola egymást kiegészítő erősségeinek összehangolására van szükség, hogy a divíziót a gyors növekedésre ösztönözzék. Emellett a teljes mobilos portfóliót komolyan meg fogják nyirbálni, ugyanis egy átlagfelhasználónak nehéz lehet átlátni az összes készüléket. Ennek megfelelően néhány egymástól tisztán elkülöníthető modellből álló palettára számíthatunk a jövőben.

Yang további tervei között szerepel, hogy a laptopok piacán a mostani 20,6 százalékos vezető részesedésüket egészen 30 százalékig feltornásszák, miközben kevesebbet költenek a teljes leányvállalatra. Fontos megjegyezni, hogy a Lenovo a második naptári negyedévben 10,7 milliárd dolláros bevételre tett szert, de a nyereség az egy évvel korábbi szinthez képest megfeleződött, egészen 105 millió dollárig csökkent.

Forrás: Lenovo Newsroom
Kép: PCMag
Kattints ide  ➜

iPhone‑on sem elképzelhetetlen a „gyárilag telepített” kémszoftver
Elképesztően drága az Apple iPhone 7+ Retro
Mintha a Google kicsit túltolná a megfigyelést
35 százalékkal csökkenti a JPEG képek méretét a Google új szoftvere
Felkapott témák
Elképesztően drága az Apple iPhone 7+ Retro
Megérkezett és letölthető az Android 8.0
Osszad meg, és adunk egy iPhone-t!
Mintha a Google kicsit túltolná a megfigyelést
Újabb Android 8.0 újdonságok szivárogtak ki
Ez volt 2016 legnépszerűbb okostelefonja
Állásajánlatok
Store Management Trainees
PLC Programozó
Biológiai gyógyszer értékelő
IT ügyeletes
Szoftvertesztelő
Junior Managers Program- Mérnöki terület
Szenior Kommunikációs Manager – angol nyelvű, beszállítói terület