Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N5702/asus_zenfone_2_deluxe_special_edition.jpg

256 GB tárhellyel érkezik az ASUS Zenfone 2 Deluxe Special Edition

2015.08.23. 14.32
Semmi kétség afelől, hogy az ASUS minden Zenfone 2 által keltett hullámot meg akar lovagolni, emiatt az eredetileg kéttagú készülékpaletta mára már öttagúra bővült. Először érkezett a Zenfone 2 Laser és a Zenfone 2 Deluxe, most pedig egy még feljebb pozícionált kiadásról rántották le a leplet, ami elsőként Brazíliában kerül a boltok polcaira. A frissen bemutatott Zenfone 2 Deluxe Special Edition nemcsak a speciális poligonokkal díszített hátoldala miatt érdemli meg a jelzőt.

A még mindig főleg számítógépgyártással foglalkozó ASUS ugyanis 256 GB tárhelyet pakolt a Deluxe Special Editionbe, vagyis még a power userek sem fognak felhasználói tároló hiányában szenvedni. Egyébként, ha ez nem lenne elég, akkor még egy 128 GB-os microSD kártyával is megfejelhetjük a tárhelyet, így egy 384 GB-os szörnyet létrehozva. Egyébként a burkolat alatt továbbra is az Intel Atom Z3580 rendszerchip dübörög 4 GB RAM és a PowerVR G6430 grafikus gyorsító mellett.

Az előlapon egy 5,5 hüvelykes, FullHD felbontású érintőkijelzőt találunk, fölötte 5 megapixeles szelfikamerával. A poligonokkal díszített, a lila árnyalataiban pompázó hátlapon a 13 megapixeles PixelMaster kamera csücsül, mindezt egy 3000 mAh-s akkumulátor látja el energiával. Az Android Lollipop alapokon nyugvó ZenUI felhasználói felülettel felvértezett ASUS Zenfone 2 Deluxe Special Edition jövő hónapban kerül forgalomba Brazíliában, egyelőre ismeretlen áron.

UMIDIGI Crystal okostelefon 25 ezer forintért?!
Akciósan vásárolható meg az UMIDIGI C Note 2
A Facebook el fogja rejteni a másodpercig töltődő weboldalakat
Android 8.0 Oreo – A Google csak trollkodott az Octopusszal
Felkapott témák
Feltörték az Apple iPhone-ok védelmét
Nagyon szokatlan lesz a mobilos Google Chrome
Bing – Egy pénisz volt a Microsoft keresőjének háttérképén
A mesterséges intelligencia szerint Elon Musk veszélyesebb, mint Észak-Korea
Markolászható lesz a Google Pixel 2
Android O bemutató – Élő közvetítés
Állásajánlatok
IT Supervisor Hungary & Romania
Minőségbiztosítási koordinátor
Webdesigner R&D területre Service Management Budapest
Junior Service and Project Delivery Manager - 000000178134
MES Application Engineer
Linux rendszergazda
Agile Team Coach