18 011
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
/ContentUploads/N5798/semmelweis.jpg
Kattints ide  ➜

Ilyen volt a 10. Kutatók Éjszakája a Semmelweis Egyetemen

László Bálint2015.10.02. 21.55
/ContentUploads/N5798/semmelweis.jpgMához egy hete került megrendezésre immáron 10. alkalommal a Kutatók Éjszakája. Mint arról már mi beszámoltunk, a főként tudományos témájú előadások országszerte várták az érdeklődőket. Számunkra a legizgalmasabbnak a SOTE által tartott Műtőtermi bemutató és sebészeti gyakorlat tűnt, ahol az érdeklődők az előadások után megtanulhattak összeölteni egy sebet.

Az előadás első felében az orvoslás fejlődéséről hallgathattunk meg egy igazán érdekes előadást, majd a műtőtermi eszközök bemutatása következett. Interaktív előadás lévén lehetőségünk volt kézbe fogni az eszközöket, az orvosi acél hideg érintése sokakat sztoikus mámorba taszított. Miután megismerkedtünk az eszközökkel, gyakorlatban is kipróbálhattunk néhányat közülük egy imitált sebösszevarrás keretében egy speciális szivacsdarab felületén.

Sajnálatos módon a legérdekesebb előadásokra korlátozottak voltak a férőhelyek, melyek szó szerint néhány perc alatt elfogytak az interneten. Az éjfélkor meginduló regisztráció után 3 perccel már az ingyenes jegyek döntő hányada elkelt. Extra nehezítés volt, hogy az oldalért felelős szerverek a hatalmas megterhelés hatására megadták magukat, így rengetegen feleslegesen éjszakáztak. Mindenestre köszönjük a szervezőknek az extra flexibilitást és a Semmelweis Egyetemnek a hely biztosítását.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2017 – Makay József (makay@androbit.net)