16 839
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 839
/ContentUploads/N5850/oneplus_x_poster.jpg
Kattints ide  ➜

Nem lesz olcsó a holnapután bemutatkozó OnePlus X

Droppa Béla2015.10.27. 11.30
/ContentUploads/N5850/oneplus_x_poster.jpgA OnePlus X két nap múlva, október 29-én mutatkozhat be a jelenlegi csúcsmodell, a OnePlus 2 kistestvéreként. Eddig olyan értesülések szállingóztak, amik 220 vagy 249 dolláros árról szóltak, azonban egy frissen kiszivárgott poszter tanúsága szerint ennél még egy kicsivel drágább lesz a harmadik OnePlus-mobil. Kétségkívül a OnePlus X-et ábrázoló reklámképen a termék előlapja is látszik, valamint az is kiderül, hogy 1699 kínai jüanba fog fájni.

Ez napi árfolyamon 75 521 forintnak felel meg, de a cégek árazási politikáját ismerve az Egyesült Államokban 249 dollárnak megfelelő összeget 299 dollárra kerekítik, és megint mi, európai polgárok járunk rosszul, ugyanis itt az amerikai áron hozzák be a termékeket – csak a dollárt kicserélik euróra, így jóval drágábbak nálunk az áruk. Épp emiatt a Kínában elérhető árú mobil nálunk 93 000 forint is lehet, amihez hozzáadódik Magyarországon az iszonyatosan magas Áfa, illetve az Artisjus-díj.

A korábbi kiszivárgások szerint egyébként a OnePlus X előlapján egy 5 hüvelykes, 1080p FullHD felbontású érintőkijelző uralkodik egy 2,5D üveg alatt. A hátoldalon egy 13 megapixeles kamerát találunk, szelfizni pedig egy 8 megapixeles előlapi fénylesővel lehet. A burkolat alatt egy Qualcomm Snapdragon 801 rendszerchip teljesít szolgálatot 3 GB RAM, valamint 16 vagy 32 GB felhasználói tárhely mellett.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
A Honor 7 nem kapja meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Elindult a Google Mikulás weboldala
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
2017‑re teljesen zöld energiára áll át a Google
Felkapott témák
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Melyik lesz 2017 legjobb okostelefonja?
Ingyenes nCore regisztráció - Újabb csalók próbálkoznak
Állásajánlatok
SQA vezető
ERP Site Testing Specialist
Villamos tervező mérnök
Game Designer
Gyártáselőkészítő mérnök TESK-6564-16
Karbantartási koordinátor
Mérnök gyakornok