Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N5990/xiaomi_mi_4_android_m.jpg

Érkezik a Marshmallow a Xiaomi Mi 4‑re, Mi Note‑ra és Mi 3‑ra

2015.12.27. 10.50
Épp az imént jelent meg a Xiaomi Mi 4c tesztünk, ezért örömteli hír, hogy a vállalat MIUI felhasználói felületért felelős menedzsere bejelentette: a Xiaomi Mi 4 és Mi Note (Pro) okostelefonokra szánt Android 6.0 Marshmallow frissítés már a tesztelés utolsó fázisaiba lépett, így a 4c-re készülő frissítés is belátható időn belül megérkezhet. Azt is hozzátette, hogy idővel még az egykori, mára már két és fél évessé öregedett csúcsmodelljük, az anno általunk is tesztelt Mi 3 is részesül a frissítésben.

A posztba egy képernyőképet is beszúrt, ami rengeteget elárul a frissítésről: a csomag maga 518 megabájtos lesz, de új felhasználói felületet nem kapunk, ami abból a szempontból nem meglepő, hogy alig fél éve debütált a MIUI 7. Azt még fontos hozzátenni, hogy a rövidesen érkező MIUI 5.12.24 kódnevet kapott frissítés egy béta verzió, vagyis még néhol találkozhatunk benne bugokkal, ugyanis a végleges kiadás csak néhány hónap múlva fut be.