16 832
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 832
/ContentUploads/N6145/oppo_r9_fin.jpg
Kattints ide  ➜

Kiszivárgott a kameracentrikus Oppo R9 csúcsmobil

Droppa Béla2016.02.29. 23.14
/ContentUploads/N6145/oppo_r9_fin.jpgAz Oppo a mai nap folyamán közzétett posztere megerősítette a kameracentrikus R9 okostelefonjuk létezését, amire a beharangozó kép szerint megéri várni. Ezzel minden bizonnyal a rivális felsőkategóriás okostelefonokra céloznak, hiszen a Galaxy S7, az LG G5 és a Xiaomi Mi 5 is már bemutatkozott, az Oppo viszont még semmit sem mutatott fel idén az úttörő technológiáin kívül (amiket azonban telefonokban nem láthatunk egy jó ideig).

A fentieken kívül egyelőre nem derült ki sok minden, de korábbi kiszivárgásokból sejtjük, hogy az Oppo R9 egy 6 hüvelykes, QHD felbontású érintőkijelzőt kapott. A burkolata alatt a Snapdragon 820 rendszerchip dolgozik 3 (vagy 4 GB) RAM, valamint 64 GB belső tárhely mellett. A hátoldali kamera 21 megapixeles, míg szelfizni az előlapra szerelt 13 megapixeles fénylesővel tudunk. Az előzetes értesülések szerint 3700 mAh-s akkumulátorral szerelt R9 Android Marshmallow-val debütál.
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
A Honor 7 nem kapja meg az Android 7.0 Nougat frissítést
2017‑re teljesen zöld energiára áll át a Google
Elindult a Google Mikulás weboldala
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Az egyik legnépszerűbb antivírus egyben a legrosszabb is
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
2016 legjobb okostelefonjai - Sebességteszt
Android 1.0 Apple Pie vs. Android 7.1 Nougat
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Állásajánlatok
HW Projektleiter
Java fejlesztő
Software Developer
Project Manager Budapest
Fejlesztőmérnök JGM -7363
Nagyvállalati social media portál fejlesztő - Tel IT TSI ADAM1 Budapest
Business Test Analyst