16 570
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Linux Okostelefon Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
16 570

Ezek lesznek az Android N újdonságai

Sipos Gyula2016.03.09. 23.10
Kattints ide  ➜
/ContentUploads/N6165/android_n_split2.jpgA Google közzé tette az Android következő nagy verziójának, az N kódnévre hallgató kiadás fejlesztői bétáját. A közzététel célja, hogy a fejlesztők felkészíthessék az alkalmazásaikat az új rendszer startjára – de természetesen ezzel együtt remek alkalom, hogy belessünk a kulisszák mögé, mi minden érkezik az új Android-verzióban.

Alig egy óra telt el, de különböző angol szájtok már szét is kapták a kódot, hogy a lehető legtöbbet kihámozzák nekünk. Valószínűleg a következő napon még rengeteg érdekesség kerül napvilágra, de addig is, mivel már szép adag gyűlt össze, megírom nektek!



Osztott képernyő



Már a Marshmallow előzetesében is feltűnt ez a funkció, de a végleges kiadásból végül kitiltották. Reméljük, hogy ha másért nem, de a Pixel C rendkívül negatív kritikái miatt ezúttal benn marad.

A funkció tabletekre és telefonokra is megérkezhet. Kisebb kijelzőkön álló, tableteken fekvő pozícióban osztja ketté a kijelzőt. Sejthetően a két alkalmazás egymáshoz viszonyított mérete szabadon változtatható lesz, de ehhez az is kelleni fog, hogy a fejlesztők beépítsék alkalmazásaikba a funkció támogatását.



Újragondolt alkalmazásváltó



Egyrészt ebbe a gombba integrálódik az osztott képernyőt elővarázsoló funkció is, másrészt nyomogathatjzk is, hogy a korábbi appok között tallózzunk, harmadrészt maguk a kártyák is sokkal nagyobbak lettek. Majd ha a kezembe fogom a megoldást, alkotok róla végleges véleményt, de eddig ez nekem visszalépésnek tűnik. Sokszor megnyomogatni a gomdot több interakciót igénylő folyamat ugyan arra a feladatra. (Szerintem az ideális megoldás az lenne, ha az alkalmazásválasztóra bökve, az ujjunkat a képernyőn tartva felfele húzással lehetne görgeti a korábbi appok között, és amelyiknél elengedjük a kijelző, az indul el. Egyetlen mozdulat, egyetlen funkcióhoz.)

Rendszer szintű adatforgalom-csökkentés



Eztán az Android képes lesz arra, hogy önmaga is kevesebb adatot használjon fel a beállított adatmennyiségünk vége felé járva (vagy kisebb adatcsomagok esetén permanensen), de az alkalmazásoknak is képes lesz megüzenni, hogy innentől csínján az adattal. Így azok is tudnak kisebb felbontású képeket leszedni, ritkábban frissíteni, vagy éppen egy videó bitrátáját csökkenteni, vagy épp a honlapok előre való betöltögetését lecsapni. A háttérben zajló adatforgalom is teljesen letiltásra kerülhet. Úgy sejtik, hogy egy fehérlista is bevezetésre kerül a funkció mellé, ami megmentheti az általunk választott alkalmazásokat az efféle drasztikus szankcióktól.



Sokkal fejlettebb értesítési redőny



Két új API is bevezetésre kerül az értesítésekkel kapcsolatban. Az egyik a DirectReply API, ami lehetővé teszi a csevegőalkalmazásoknak, hogy a nagy alkalmazás megnyitása nélkül, rögvest az értesítésre válaszolhassunk. Meglepő lehet, hogy ezt újdonságként említem, hisz rengeteg telefon és Android fork rendelkezik már ezzel a funkcióval, de azok eddig mind a gyártók által implementált megoldások voltak, nem alapértelmezett Android funkció.



A másik újdonság a csoportos értesítések szétválasztása. Eddig, ha mondjuk kaptál 5 új e-mailt, arról egy értesítés érkezett, ami kötelezett téged az alkalmazás megnyitására, hogy aztán azon belül válaszd ki, mit is szeretnél. Mostantól egy értesítést két ujjal lefelé húzva az efféle csoportokat külön szabdalhatjuk, hogy aztán azt nézzük csak meg, amit akarunk. Mivel az efféle gesztus-mozdulatok nem képzik az Android szerves részét, nem hinném, hogy a nagyközönségnek ez az EGY ilyen funkció hamar természetessé válik.


Zaklatók tiltása



Mostantól az Android rendszerintegrált listát lesz képes készíteni az általunk blokkolt hívószámokból. Mind a hívások, mind az SMS/MMS üzenetek tiltásra kerülnek a szám felől. A listához más alkalmazások is hozzáférhetnek majd a hatékonyság jegyében és felmentődik a felhőbe is, így ha új készülékre költözünk, a tiltólista is költözik velünk.



Még hatékonyabb akkukímélés



Az Android Marshmallow bemutatta a Doze névre keresztelt energia-menedzsmentet, ami érzékeli, ha a telefon kikapcsolt kijelzővel mozdulatlanul fekszik valahol, aminek következtében lenyirbálja az aktív működéshez szükséges akkuzabáló funkciókat. Ezt is továbbfejlesztették, innentől kezdve a zsebben hordott telefont is érzékelni tudja, így eredményezve még hosszabb rendelkezésre állási időt.


Lebegő videók



Ezután az alkalmazásoknak lehetőségük lesz egy úszó dobozban médiatartalmat a képernyőn tartani akkor is, ha épp az alkalmazásból kilépünk. Mondjuk videónézés közben egy fontos e-mail érkezik, amit el kell olvasnunk. A videó innentől velünk tud jönni, ha épp arra támad kedvünk. Bár a Google kifejtette, hogy ezt a funkciót kifejezetten Android TV-re szánják, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy más eszközökön elérhetetlen lesz. Majd meglátjuk. Szó szerint…



Újragondolt gyorsgombok



Úgy tűnik a Google csak nem tudja rendesen megcsinálni aztán békén hagyni a gyorsbeállítások sávot. Nem mondnom, hogy a Marshmallow tökélyre fejlesztette az elképzelést, jól érzik a Google-nél, hogy van még hova fejlődni, és a fentre beágyazott videó meg is mutatja nekünk, hogy ezúttal mivel fognak próbálkozni a lelkes fejlesztők.


A fejlesztők is örülhetnek



Ugyan is az Android az N bevezetésével egy új (kód)fordítót kap. Jack már ismerni fogja a lambda osztályt és egyéb, csak fejlesztőknek érdekes funkciókat. Amit mi, felhasználók nyerni fogunk a motorháztető alatti újításból, hogy ez a fordító könnyebb frissíthetősége révén egyszerűbben lépést tud tartani magának a Java nyelvnek a fejlődésével, így mindig a lehető legmodernebb eszközökkel lehet majd szeretett rendszerünkre alkalmazásokat írni.


Képek



Ezen a linken pedig találtok egy galériát, ami az eddig kimentett képernyőmentéseket tartalmazza, de mielőtt elmentek tovább kutakodni, ne feledjétek kedvelni a cikkünket!
Kattints ide  ➜

Az Androbit technológiai és tudományos magazinnál hiszünk abban, hogy az információ mindenkit megillet. Hosszú évek munkájával megszerzett hírnevünknek köszönhetően megadatott számunkra az a lehetőség, hogy műszaki témájú médiumként is elérhessünk minden internetező korosztályt. Tesszük ezt olyan hírekkel és cikkekkel, amik között egyaránt szerepel nagyobb tömegeket és kisebb szakmai csoportokat érintő tartalom is.

A témák gondos összeválogatásának és a cikkek minőségi kidolgozottságának hála mára Magyarország egyik legnépszerűbb technológiai és tudományos információforrásává váltunk – fejlesztéseinkkel és kutatásainkkal pedig igyekszünk mindig egy lépéssel a versenytársak előtt járni.

A weboldalunkon található, szerkesztőségünk által készített tartalmakra vonatkozó összes felhasználási jogot az Androbit technológiai és tudományos magazin birtokolja. A tartalmak egyes részleteinek felhasználását kizárólag látványos (vagy jól hallható) forrásmegjelöléssel engedélyezzük. A feltételek megszegésének jogi következményei lehetnek. A feltételektől eltérő tartalomfelhasználás kizárólag megegyezés útján lehetséges.
Copyright © 2007-2016 – Makay József (makay@androbit.net)
A következő Apple Watch okosóra már kör alakú lehet
Videókból fog tanulni a mesterséges inteligencia
Szellemek szállták meg és katonák lőtték szitává Budapestet
A technológia segít a mentális egészség fenntartásában
Felkapott témák
Ezek a különbségek az iPhone- és Android-felhasználók között
Ezek a jelenleg kapható legerősebb okostelefonok
Microsoft Surface Phone - Számítógép és okostelefon egy készülékben
Ezek a Huawei-készülékek kapják meg az Android 7.0 Nougat frissítést
Egy alkalmazás bitcoin-terminált csinál a telefonunkból
Keret nélküli kijelzővel érkezik a szétcsúsztatható ZTE Nubia
Állásajánlatok
Szoftvertesztelő Budapest
Java Developer
Gépészmérnök csoportvezető HF 11-7927
C++ fejlesztő
Ügyfélszolgálati Munkatárs
Sales and Marketing Executive Hungary, Romania, Bulgaria
UI Developer