Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
ga
/ContentUploads/N6178/xperia_z5_series.jpg

Az androidosok között a Sony keres a legtöbb pénzt egy telefonon

2016.03.15. 15.56
A Sony mobilos divíziója egy igen érdekes helyzetbe került, ugyanis bár negyedévről negyedévre egyre kevesebb okostelefont értékesítenek, ezzel egyre inkább csődközeli állapotba hozva a divíziót, egy rendszerszintű átstrukturálási folyamat sikeresként könyvelhető el, ugyanis az Apple után a japán gyártó mobilrészlege tudja eladni a legmagasabb áron és a legnagyobb profittal az egyes termékeit, ami a vállalkozás jelen helyzetét ismerve talán meglepő fordulat.



Ha amerikai dollárban nézzük az okosmobilok végfelhasználói árát, akkor elmondható, hogy gyakorlatilag 2015 közepéig a Sony és az LG között negyedévről negyedévre megegyező volt a különbség, a két vállalat árai együtt mozogtak. Azonban az elmúlt kilenc hónapban nagyot fordult a helyzet, és az olló szétnyílt: a koreaiak kevesebb pénzért adnak el egy-egy telefont, miközben a Sony 120 dollárral múlja felül korábbi árait, így átlagosan duplaannyiba kerül egy mobiljuk, mint az LG-nél.

Az átlagos értékesítési ár (ASP – average selling price) a készülékfelhozatal és a gyakorlatban is sikeres okostelefonok mixe, emiatt van az, hogy az Apple magasan az összes gyártót felülmúlja, hiszen nekik csak csúcskategóriás (árazású) készülékeik vannak. A második legdrágább gyártó ennek megfelelően a Sony, a HTC-től kezdve viszont már nincsenek nagy különbségek, ugyanis az 450 dolláros ugrás után a többi négy mobilcég az árazást nézve 50 dolláros sávban tér el csak egymástól.



A Sony prémium szegmens felé való orientálódása a jelek szerint sikeres, ugyanis a magasabb végfelhasználói ár mellett a nyereség tekintetében is előkelő helyen szerepelnek. Természetesen az első itt sem lehet más, mint az Apple, akik készülékenként 180 dollárnál több pénzt tesznek zsebre, de a Földre leszállva elmondhatjuk, hogy a japánoknak még a Samsungot is sikerült megelőzniük, nem beszélve olyanokról, mint a HTC, akik a hasonló árazás ellenére masszívan veszteségesek.



Egyébként a HTC helyzete mutatja meg, hogy milyen nehéz dolguk van a kisebb gyártóknak: annak ellenére, hogy a tajvaniak átlagos értékesítési ára magasabb, mint a Samsungé, az állandó költségek megegyeznek. Utóbbi alatt azt értem, hogy például teljesen mindegy, hogy 1 vagy 1 millió okostelefont adunk el, a megtervezése ugyanannyiba kerül, így azok a cégek, akik szerényebb eladási mutatókkal rendelkeznek, sokkal rosszabbul járnak a magas tervezési árak miatt.

Arra is érdemes egy pillantást vetni, hogy az Európa öt legfontosabb piacán a fogyasztók melyik márkát választják szívesen. Tisztán látszik, hogy a HTC minden tekintetben gyengélkedik, ugyanis egy nyíl sem mutat felé, de a Sony és a Samsung is több felhasználót veszít, mint gyűjt. Ezzel szemben a verseny nagy nyertese a Huawei és a Motorola, azonban az még engem is meglepett, hogy a nálunk gyakorlatilag teljesen ismeretlen BQ bármilyen statisztikába ekkora szereplőként befért.

10 éves az Androbit technológiai és tudományos magazin
Avast: Az AVG után a CCleanert is felvásárolta
A Samsung „véletlenül” leleplezte a Galaxy Note 8‑at
2 milliárd forintnyi étert loptak el az Ethereum rendszerében
Felkapott témák
Kiderült, hová kerül az új iPhone ujjlenyomat-olvasója
20 millió szúnyogot enged szabadon a Google testvére
2 milliárd forintnyi étert loptak el az Ethereum rendszerében
10 éves az Androbit technológiai és tudományos magazin
Új infók vannak a következő Star Wars filmről
A Fidget Spinner már a telefonokat is meghódította
Állásajánlatok
PLC programozó
Frontend fejlesztő
Ügyfélkapcsolati és értékesítési munkatárs
Operatív minőségbiztosítási vezető
Application Engineer Data&Managed Services
Minőségbiztosítási mérnök
Junior konstruktőr – terméktervező mérnök