18 525
Tesztek Android Google Apple Microsoft Samsung Huawei Nokia Linux Biztonság Tudomány Facebook Videojáték Film
Kattints ide  ➜

A CES‑en debütálhat a Palm ú, Linux‑alapú operációs rendszere

Makay József2008.12.16. 14.18
Minden jel arra utal, hogy egy hónapon belül debütálhat a Palm fogyasztói piacra szánt okostelefonjain a cég régóta várt, ú generációs mobil operációs rendszere. A Nova becenéven futó platformot várhatóan a Las Vegas-i Consumer Electronics Show kiállí­táson mutatják majd be, egy ú készülékkel együtt.

A Palm ú operációs rendszerével kapcsolatos első információk tavaly láttak napvilágot. Akkor derült ki, hogy a vállalat Linux-alapokra akarja helyezni az ú platformot, a Nova emellett átvenné az egykoron széles körben használt Palm OS (Garnet) egyes komponenseit. Egy tavaly októberi konferenciabeszélgetés során az is kiderült, hogy a Linux-alapú operációs rendszert a Palm saját mérnökei fejlesztik, és teljesen független lesz a Palm OS-t felvásárló japán ACCESS cég saját linuxos projektjétől, az ALP-tól.



A cégnek most mindennél nagyobb szüksége van arra, hogy eladható, sikeres termékeket vezessen be a piacra -- ennek a törekvésnek lehet része az ú OS bevezetése is: az alapvetően sikeres Centro okostelefon-család ellenére a Palm az augusztus 31-én véget ért negyedévben 39,5 millió dollárnyi nettó veszteség mellett működött -- a cég már egy évvel ezelőtt is veszteséges volt, igaz, az akkori, 841 ezer dolláros első negyedéves veszteség eltörpül a mostani eredmények mellett.

A teljes cikk itt olvasható.

Már megint átszabják a Facebook appot
Újabb fotók szivárogtak ki a Samsung Galaxy S8‑ról
Brutálisan magas áron érkezhet a Samsung Galaxy S8
Jön a Xiaomi Mi MIX 2 ‑ még vékonyabb kerettel
Felkapott témák
Brutálisan magas áron érkezhet a Samsung Galaxy S8
Trump egy Samsung Galaxy S3-mal veszélyezteti az egész világ biztonságát
Az Apple lett az első – 0,3 százalékon a Windows Mobile
Kiderült, hogy mi lesz az Android 8.0 neve
Már megint átszabják a Facebook appot
Jön a Xiaomi Mi MIX 2 - még vékonyabb kerettel
Állásajánlatok
Dutch Speaking Service Support Agent [ST-UDSSA01]
EMC Tesztprojekt koordinátor
Requirement Engineer
Minőségbiztosítási mérnök junior / senior HF 12-8018
Channel Manager, Enterprise Segment
IT Support munkatárs
Desktop Support Analyst PJ-7517